Nesbø újraírja a Macbethet

.konyvesblog. | 2014. január 14. |

JN©Stian_Andersen_4.jpgFotó: Stian Andersen (forrás: jonesbo.com)

A skandináv krimik mestere, Jo Nesbø a Macbeth új változatán dolgozik. A megbízás a Hogarth Shakespeare-től, a Penguin Random House Group nemzetközi kiadói kezdeményezésétől érkezett, melynek célja, hogy a 21. századi közönségnek értelmezze újra a szerzőt.

Nesbø remek választás volt, hiszen a Macbethban minden megvan, ami egy skandináv krimibe is beleillene  – noirszerű díszletek, véres harc a hatalomért, és egy paranoid elme, akit kétségek és ambíciók tesznek próbára.

Nesbø mellett olyan nevek szerepelnek a brit Hogarth által vezetett kezdeményezés listáján, mint Margaret Atwood, aki A vihart értelmezi újra, Howard Jacobson, aki A velencei kalmárt, vagy épp Jeanette Winterson, aki a Téli regét. A sorozat 2016-ban, Shakespeare halálának 400. évfordulóján indul majd. (Ha mindenképpen évfordulóhoz akarták kapcsolni a megjelenést, akkor akár idén, Shakespeare születésének 450. évfordulóján is elindulhatott volna.)

Nesbø könyveit negyven országban publikálták, és több mint húszmillió példány fogyott belőlük világszerte. Legújabb regénye, a Police már a tizedik a Harry Hole-sorozatban. A Hogarth-nál már alig várják, hogy elolvashassák, mit művelt a norvég bestsellergyáros Shakespeare egyik legsötétebb tragédiájából. Mi is nagyon várjuk!

Forrás: Telegraph

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.