Hírek könyvtár

Nem sérti a szerzői jogokat az elektronikus könyv

Könyves Magazin | 2009. május 15. |

Bírósági döntés szerint nem sérti a könyvkiadók szerzői jogait a könyvtárakban található elektronikus olvasótermek működése Németországban - határozott a frankfurti törvényszék.

A bíróság gyorsított ügymenetben tárgyalta az Eugen Ulmer Verlag által benyújtott keresetet. A kiadó a darmstadti műszaki egyetemet akarta visszatartani attól, hogy továbbra is ingyenesen elérhető elektronikus formában kínálja az általa kiadott tudományos műveket a könyvtártagok számára. A bírák ugyanakkor a szerzői jogok megsértésének látják a lehetőséget, hogy a könyvszövegek és tartalmak részben, illetve egészében kimenthetők adathordozóra. Ebben a pontban helyt adtak a kiadó keresetének.

A tanács elnöke az ügy során már korábban is utalt arra, hogy a könyvek tartalmának elektronikus formában való felhasználása szerzői jogi szempontból mindaddig lehetséges, míg nem születik ellenkező tartalmú szerződés. A jelenlegi álláspont szerint csak a könyvek letöltése és másolása érinti a szerzői jogokat. Az ügy tárgya egyébiránt Winfried Schulze történész Einführung in die neuere Geschichte (Bevezetés az újkori történelembe) című munkája volt. (Forrás: MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók