Hemingway is a gyilkossági pert választotta volna

Hemingway is a gyilkossági pert választotta volna

.:wendy:. | 2012. június 30. |

Egy floridai Frank Louderback nevű ügyvéd arra kérte a bíróságot, hogy hadd ne kelljen megjelennie egy gyilkossági ügy tárgyalásán, mert pont abban az időben, július 20-án rendezik meg a híres, éves Ernest Hemingway-hasonmásversenyt, és ő már túljutott az elődöntőn  is, így semmiképpen se szeretne lemaradni róla.

Louderback a hotelszobát is lefoglalta magának és a családjának és a barátoknak, a bíró elutasította a kérését, ráadásul Hemingwayre hivatkozott az indoklásában:  “Egy gyilkossági per és egy hasonmásverseny közül maga Hemingway, aki mindennél többre tartotta a hidegvérűséget, bizonyára az előbbit választotta volna.” Valamint a New Yorker 1929-es cikkét idézte fel, amely Hemingwayt a következőképp jellemzi:

“Őrületes energiával dolgozik,az egyik legbátrabb ember...olyan fájdalmakat és szegénységet élt át, amit el se hinnénk, legalább nyolcszor annyi felelősséggel viseltet a dolgok iránt, mint egy átlagember. És sosem kötött kompromisszumot, sosem választotta a könnyebb utat, ha egyszer elhatározott valamit. Ehhez bátorság kell.”
Az ügyvéd azonban mégsem csügged, azt mondja legalább így van még egy éve, hogy még öregebb, kövérebb és őszebb legyen.

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók