Murakami Haruki kilenc év után új novelláskötettel jelentkezik

.konyvesblog. | 2014. március 17. |

Kilenc év után új novelláskötettel rukkol elő Murakami Haruki világhírű japán regényíró: az áprilisban megjelenő gyűjteményben egy teljesen új írás is helyet kap.

Az Onna no inai otokotacsi (Férfiak nők nélkül) című kötet április 18-án kerül a könyvesboltok polcaira - közölte a Bungeisundzsu kiadó. A gyűjteményben öt olyan novella szerepel, amely külön-külön már megjelent különböző magazinokban, és egy teljesen új írás is helyet kapott a kötetben.

A novellák közt szerepel a Vezesd az autóm - férfiak nők nélkül című írás is, amelynek egyik passzusa kiverte a biztosítékot egy apró japán város, Nakatonbecu vezetőinek körében, akik azt nehezményezték, hogy a várost a közterületen szemetelők településeként ábrázolta az író. A vádakra reagálva Murakami bejelentette, hogy megváltoztatja a település nevét, amikor a 24 oldalas elbeszélés megjelenik könyv formájában.

Az utóbbi években rendre az irodalmi Nobel-díj esélyesei közé sorolt 65 éves Murakami könyveit 40 nyelvre fordították le. Legnépszerűbb regényei, a Kafka a tengerparton, A kurblimadár krónikája, a Norvég erdő vagy az 1Q84 magyarul is olvashatók. Legutóbbi regénye, A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei tavaly a legnagyobb példányszámban elkelt regény volt Japánban.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók