Murakami és Rushdie művei filmen

.:wendy:. | 2008. december 02. |

A közelmúltban kiderült, hogy két népszerű szerző: Haruki Murakami és Salman Rushdie könyvéből is film készül. Murakami 'All God's Children Can Dance' című novelláját Robert Logevall filmesítette meg, akinek ez az első rendezése. A filmet eddig csak Holladiában mutatták be.

Rushdie legsikeresebb regényét, Az éjfél gyermekeit úgy tűnik végre sikerül megfilmesíteni. A regényt harminc éve próbálják filmre vinni, egyszer már majdnem a forgatásig is eljutottak. Rushdie akkoriban azt gondolta, a regény megfimesítése egyenesen lehetetlen. Több változat után, végül maga írta meg a forgatókönyvet, ám az utolsó mégis pillanatban meghiúsult a forgatás.

Ezt a hosszú, szerencsétlen időszakot törte meg Deepa Mehta, aki a szerzővel együtt jelentette be, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor 2010-ben elkezdhetik a forgatást. A forgatókönyvet ezúttal a rendezőnő és Rushdie együtt írják. A főszerepet Shabana Azmi fogja játszani, aki már korábban is játszott Mehta filmjeiben. Rushdie megemlítette, hogy lehet még egy kisebb szerepet is elvállal, a jós szerepét, aki a film elején tűnik fel.
 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.