Minisorozat lesz PKD fellegvárából

.konyvesblog. | 2013. február 12. |

Philip_k_dick_drawing.jpgTelevíziós minisorozat készül Philip K. Dick Az ember a fellegvárban című mesterművéből – Ridley Scott cége végzi a munkálatokat. Négyórás minisorozat formájában fog elkészülni Philip K. Dick Hugo-díjas Az ember a fellegvárban című regényének a televíziós változata, ami a Syfy digitális csatornán lesz majd látható. A munkálatokért többek közt Ridley Scott saját, Scott Free Productions nevű cége a felelős, az első részt pedig az a Frank Spotnitz fogja írni, aki az X-akták és Millennium című sorozatok producere volt.

„Az ember a fellegvárban nem csupán a kedvenc regényem Philip K. Dicktől, de egyben az egyik legmerészebbnek és legjobbnak tartott munkája", nyilatkozta Scott a bejelentés után. „Nagyon örülök neki, hogy ezt regényt bemutathatjuk az embereknek, és reméljük, hogy a történetet ők is legalább annyira érdekesnek és lenyűgözőnek fogják találni, mint mi."

Philip K. Dick 1962-ben megjelent könyvét Hugo-díjjal jutalmazták, és mindmáig az egyik legjobb alternatív történelmi műként tartják számon, ami egy olyan világban játszódik, ahol a második világháború a német és japán haderők győzelmével végződött.

Nem ez az egyetlen készülő adaptáció jelenleg: szintén Ridley Scott dolgozik egy ideje a Szárnyas fejvadász című kultfilm folytatásán, Michel Gondry pedig az Ubikot viszi majd szélesvászonra. Ezek mellett tavaly mutatták be a mozik Az emlékmás új változatát, 2011-ben pedig Sorsügynökség címmel forgattak blockbustert Dick egyik novellája alapján.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

...

Lehet-e a zenetörténet közérthető? – Fazekas Gergely az Őszi Margón

Fazekas Gergely Négynegyed című könyvének bemutatóján számos izgalmas anekdotával lettünk gazdagabbak.