Megnyílt a 2011-es Lipcsei Könyvvásár

.:wendy:. | 2011. március 17. |

Több mint 2100 kiállító részvételével megkezdődött csütörtökön a lipcsei könyvvásár; a huszadik alkalommal megrendezett seregszemle mintegy háromszáz helyszínén mintegy 1500 író tart majd felolvasást. Az Európai népek közötti megértés díját Martin Pollack osztrák író vehette át.

Az idei könyvvásár a Balkán irodalmát mutatja be, középpontjában Szerbia áll. Szerbia meghívásával régóta tartó projektjét folytatja a lipcsei könyvvásár, 2007-ben Szlovénia, 2008-ban pedig Horvátország volt az irodalmi szemle díszvendége. "Azóta is nagyobb figyelmet szentelünk ezen országok irodalmának. A könyvvásár megnyitja számukra az utat a német könyvpiac felé" - mondta el korábban Oliver Zille, a vásár igazgatója.

Szerbia hatvan szerző legújabb műveit mutatja be, közülük harmincat most először fordítottak le német nyelvre. A szerb kulturális minisztérium ugyanis a Traduki európai irodalmi hálózattal közösen a szerb művek német nyelvű fordítását támogató programot indított. Szerbiát képviseli majd többek között Bora Gosic, David Albahari és Végel László, Újvidéken élő vajdasági magyar író.

A vajdasági magyar írók, a délvidéki származású, Budapesten élő Radics Viktória, Toldi Éva, Tolnai Ottó és a Svájcban élő, óbecsei származású Melinda Nadj Abonji részvételével pódiumbeszélgetést is tartanak, az est moderátora Dalos György Berlinben élő magyar író lesz.
A könyvvásár 15 ezer euróval (4,1 millió forinttal) járó díját, hivatalos nevén az Európai népek közötti megértés díját Martin Pollack osztrák író, fordító, publicista vehette át idén. A díj a Szász Független Tartomány és a Német Könyvkereskedők Egyesületének közös kitüntetése, és 1994 óta ítélik oda Lipcsében.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a gyermek- és ifjúsági irodalom foglalja el a kiállítási felület egynegyedét. A gyermek- és ifjúsági irodalom mintegy 130 képviselője érkezik szerte a világból a könyves seregszemlére.

A vasárnapig tartó rendezvényen első alkalommal külön termet szentelnek a hangjátékoknak, ahol két tucat hangjátékkiadó, színpad és ülőhelyek várják a hallgatókat. A különterem programjában élő előadások, beszélgetések és ismert "felolvasókkal", vagyis színészekkel való találkozók szerepelnek - közölték a szervezők.

A rangos könyvvásáron már több mint egy évtizede külön szekciója van a hangoskönyveknek.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.