Strauss-Kahn nem tudta betiltatni a róla írt botránykönyvet

.konyvesblog. | 2013. február 27. |

Bírósági úton akarta elérni Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér, hogy a héten ne kerüljön a boltokba az a könyv, amelyet egyik volt szeretője róla írt a kapcsolatukról. Strauss-Kahnnak azt követően kellett lemondania a Nemzetközi Valutaalap élén betöltött tisztségéről, hogy 2011 májusában egy New York-i szálloda szobalánya nemi erőszakkal vádolta meg a férfit (minden cikk a témában az Indexen).

A párizsi bíróság kedden ugyanakkor elutasította az indítványt, így szerdán Franciaországban minden gond nélkül megjelenhet a Szépség és a szörnyeteg című kötet. Igaz, a bíróság – Strauss-Kahn kérésének megfelelően – elrendelte, hogy minden megjelent példányba egy olyan megjegyzést helyezzenek el, miszerint a mű sérti az egykori IMF-vezér magánéletét. A taláros testület ezenkívül a szerzőt és kiadóját 50 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte.

Mindezeken túl 25 ezer eurós büntetést kell fizetnie a könyvből korábban részleteket közlő Nouvel Observateur című lapnak is.

A francia sajtóban gyakran a neve kezdőbetűi alapján DSK-ként emlegetett közgazdászt, egykori pénzügyminisztert, saját bevallása szerint elborzasztották a könyv szerinte hamis állításai, a legfőbb célt, azaz a könyv betiltását, azonban mégsem tudta elérni.

A kötetben Marcela Iacub újságírónő azt állítja, hogy 2012 januárja és augusztusa között viszonya volt a Nemzetközi Valutaalap egykori vezetőjével, akit vulgárisnak nevezett, és az ember és a disznó keverékeként jellemzett. A kötetben a férfi nincs nevesítve, de a szerző egy korábbi interjújában már elismerte, hogy Strauss-Kahnról mintázta a főszereplőjét.

Forrás: dw.de, guardian.co.uk

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!