Meghalt Mark Read, a Chopper

.konyvesblog. | 2013. október 10. |

715468-6c295e30-2a3b-11e3-a9c3-6361e8d92576.jpgElhunyt Ausztrália legismertebb bűnözője, Mark Read, aki Chopper című önéletrajzi regényével szerzett nemzetközi hírnevet. Májrákkal folytatott hosszú, elszánt küzdelme után a Royal Melbourne kórházban érte a halál. 58 éves volt.

Read Ausztrália egyik legveszélyesebb, és legerőszakosabb bűnözőjének hírében állt, aki kínzásaihoz előszeretettel használt csavarvágót és forrasztólámpát. 20 és 38 éves kora között mindössze 13 hónapot töltött a rácsokon kívül. Összesen 23 évet ült különböző erőszakos bűncselekmények miatt, de azt állítja, sosem bántott ártatlan embert. Bár könyveiben összesen 19 alvilági figura megölését vallotta be, egy idén áprilisban a New York Times-nak adott interjújában túlzásnak tartotta a neki tulajdonított hullamennyiséget. Szerinte az általa meggyilkolt emberek száma olyan hét körül van, „attól függően, hogy honnan nézzük.” Bűnözői karrierje során túlélte, hogy leszúrták, lelőtték és elgázolták, és azt is, hogy szétverték a fejét egy kalapáccsal. Beceneve, a Chopper onnan ered, hogy egyszer megkérte egy rabtársát, hogy vágja le a fülét, hátha úgy egy jobb cellaszárnyban helyezik el. Korai életrajzában azt állította, erre azért volt szükség, hogy a többi rab ne ejthesse csapdába, későbbi műveiben viszont azt írta, így akart megnyerni egy fogadást.

Mark Read fiatalkorától nevelőintézetekben és utcai bandaháborúkban edződött. Utoljára 1998-ban szabadult, nemzetközi elismertséget pedig 2000-ben, az életéről szóló Andrew Dominik-film bemutatásakor szerzett. A Chopper főszerepét Eric Bana játszotta, akit Read személyesen javasolt a szerepre. A film sikere után Read brit magazinokban publikált, ám írói karrierjét még jóval a premier előtt kezdte, a börtönben. 1990-ben írni kezdett az Age bűnügyi tudósítójának, John Silvesternek, aki megszerkesztette a leveleit, és 1991-ben kiadta a könyvét, Chopper, From the Inside: The Confessions of Mark Brandon Read címmel. (Magyarul 2009-ben jelent meg a Carthapilusnál – a szerk.) Read a könyv sikerét meglovagolva írni kezdte sokkal önéletrajzibb és személyesebb hangvételű történeteit, a Chopper-sorozatot.

Első feleségét, Mary-Ann Hodge-ot 1995-ben vette feleségül, de nászútra nem volt lehetőségük, ugyanis a férfi ekkor is börtönben ült. Read saját bevallása szerint 45 éves korában vált érző emberi lénnyé, ekkor látta meg először fiát, Charlie-t. Első házassága 2001-ben felbomlott, de nem volt sokáig egeydül, két évvel később elvette régi barátját, Margaret Cassert. Hamarosan megszületett fiuk, Roy.

Utolsó éveiben az írás mellett a festészettel kontrollálta dühkitöréseit. 2012 áprilisában májrákot diagnosztizáltak nála, és az orvosai azt jósolták, hogy maximum hat éve van hátra. Betegsége ellenére utoljára két héttel ezelőtt jelent meg nyilvánosan, a melbourne-i Athenaeum színházban tartott teltházas előadást. Menedzsere Andrew Parisi azt szeretné, ha nagy mesemondóként és anekdotagyárosként emlékeznének rá, aki mindig megnevettette az embereket.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.