Megérkezett az új Carrie

.konyvesblog. | 2013. október 21. |

A héten mutatják be a hazai mozik a Carrie remake-jét, melyben Julianne Moore és Chloë Grace Moretz játsszák a főbb szerepeket (rendező: Kimberly Peirce). A történet szerint a tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai – főként a lányok – gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom.

Stephen King klasszikusát (Kingnek sorrendben ez volt a negyedik regénye, mégis az első, amely nyomtatásban jelent meg, méghozzá óriási sikerrel) Brian de Palma 1976-ban egyszer már filmre vitte, a főbb szerepeket Sissy Spacek és Piper Laurie alakították (mindkettőjüket jelölték az Oscar-díjra, a szobrocskát azonban akkor a legjobb színésznő kategóriában Faye Dunaway, a legjobb női mellékszereplő kategóriában pedig Beatrice Straight vihette haza). A Kimberly Peirce rendezte új változatot október 24-től vetítik a magyar mozik.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.