Tompa Andrea dilemmája: elfogadható ettől a kormánytól a Márai-díj?

.konyvesblog. | 2015. január 22. |

(Kép forrása)

Márai Sándor- és Csokonai Vitéz Mihály-díjat, valamint Könyvtári Minőségi Díjat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön, a magyar kultúra napján a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Márai Sándor-díjat vehetett át csütörtökön Tompa Andrea, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Színház című folyóirat szerkesztője a 20. századi kisebbségi lét kérdéseinek újszerű és hiteles prózai ábrázolásáért. Könyvtári Minőségi Díjat kapott a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár kiemelkedő színvonalú innovatív szolgáltatásai, szakmai tevékenysége elismeréseként

Tompa Andrea a Népszabadságnak azt mondta: súlyos morális dilemmát jelentett neki, hogy ettől a kormánytól elfogadjon-e bármit, hiszen tevékenységének nagy részével képtelen azonosulni. A mérlegelésnél figyelembe vette, hogy ez szakmai díj. Őt két írószervezet jelölte, a Szép Írók Társasága, amelynek tagja is, valamint a Fiatal Írok Szövetsége. Éppen ezért az átvétel mellett döntött. Mindenestre mindezt azzal „árnyalja", hogy a pénzt adományként továbbadja az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy Alapítványnak. L. Ritók Nórát rendkívül hiteles embernek tartja, amit csinál, azt pedig rendkívül fontosnak.

Balog Zoltán a csütörtöki díjátadón tartott beszédében egyebek között kitért arra, hogy 2015-ben a kulturális államtitkárság költségvetése 1,1 milliárd forinttal nő. Mint mondta, fontos nemzetközi programok valósulnak meg Magyarországon: ilyen lesz többek között az Europa Cantat nemzetközi kórusfesztivál Pécsett és a Womex (World Music Expo). A Pesti Vigadó idén ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját, amelynek alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia nagyszabású programsorozatot tervezett, külön támogatást adnak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiemelkedő koncertjeire, s idén a megvalósítás szakaszába lép a Liget Budapest Project.

A magyar kultúra napját - 1989 óta - január 22-én ünneplik, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Forrás: MTI, Nol

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.