Már Britney Spears is könyvet ír

.konyvesblog. | 2012. november 07. |

A sokszínű tehetségek korát éljük, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a Hollywood Reporter híre szerint Britney Spearst már csak egy paraszthajszál választja el attól, hogy aláírja első könyvszerződését. A regény állítólag az énekesnő saját élettapasztalatainak fikcionizált verzióját is magában foglalja majd, bármit is jelentsen ez.

Mindenesetre nem ő lenne az első amerikai celebritás, aki saját élettörténetére alapozva jelentet meg egy könyvet. Magyarul is olvasható például a főként valóságshow-kból ismert Lauren Conrad L.A. Candy című könyve, melynek tizenéves hőseit Los Angelesbe érkezvén egy tévéproducer felkéri, hogy – a fülszöveg szerint – „legyenek a ’Szex és New York valóságshow-változatának’ a sztárjai”. A könyv még a New York Times bestseller-listájára is felkerült, Conrad pedig azóta két újabb kötettel örvendeztette meg rajongóit.

Nem minden celebkönyvért kapkodnak azonban az olvasók, így csúnya bukás lett például a Jersey Shore című amerikai trash realityből ismertté vált Snooki Polizzi könyvének a sorsa (A Shore Thing), melyből a nagyszabású marketingkampány ellenére (Ellen DeGenerestől kezdve David Lettermanig mindenhol megfordult könyvével a botrányhősből lett szerző) a megjelentést követő első hónapban mindössze kilencezer példányt sikerült értékesíteni.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!