Magyar Deka - Legyél ott a Litera 8. születésnapi partiján!

.:wendy:. | 2010. november 04. |

November 5-én, pénteken 18 órától rendezi meg a Litera nyolcadik születésnapi partiját a Szatyor Bárban (és a Hadikban), a Kis Magyar Dekameron filmelbeszélés-pályázat ötletéből, Magyar Deka címen. Nyolc műből nyolc poetryslam-produkció négy fellépőtől - aztán zene, tánc, mulatság!

A Litera  eddig nagy sikerű születésnapi partijai, a Közhelyfesztivál, Szájhőskor, Orosz rulett, Real Time, Litera Bár, Naplopás és Magyar Staféta című rendezvények folytatásaként nyolcadik alkalommal rendezik meg születésnapi irodalmi estüket.

Mindezidáig változatos helyszíneken, az A38 Hajón, a Trafóban, a Millenáris Fogadójában és a Merlinben várták az ünneplő közönséget, ez alkalommal a frissen nyílt Hadik Kávéház és a Szatyor Bár és Galéria a helyszín.

A mostani ünnepi rendezvény a 2010-es év egyik számukra legfontosabb, izgalmas vállalkozásából merítet ötletet és alapanyagot. Ez év tavaszán lezajlott egy pályázat az Unió Filmmel közös szervezésben, Kis Magyar Dekameron címen. Ennek a pályázatnak az ötlete mentén, nyolc kiválasztott műből kap most az olvasó egy "Magyar dekát", azaz ízelítőt és kedvcsinálót.

MAGYAR DEKA - A PROGRAM

18 óra: EAST SIDE STORIES - exkluzív vetítés a Hadik Kávéház galériáján, a Foglalt Páholyban

20 óra: MAGYAR DEKA - A Szatyor Bárban!
A Litera és az UnióFilm Kis Magyar Dekameron-pályázatán legjobbnak ítélt filmelbeszélések közül nyolcat (Dragomán György, Dunajcsik Mátyás, Péterfy Gergely, Cserna Szabó András, Tóth Krisztina, Maros András, Sajó László és Szécsi Noémi művét), valamint a nyolcéves Literát megénekli:
BÁRDOS DEÁK ÁGI, MC ALDO, MC INDIANA és MC PONZA

Közreműködik: SZABÓ SIMON színész

 Tószt: KŐRÖSI ZOLTÁN főszerkesztő

Koccintás után zene:
BRASSJAZZCLASH! Bem feat. VÁZSONYI JÁNOS 



 

EAST SIDE STORIES - film
12 kortárs magyar író novellája alapján készült el a rendszerváltás 20 évét feldolgozó Hajónapló, az MTV rövidfilmsorozata. A hetente adásba kerülő filmeket 12 kortárs magyar rendező forgatta. Az epizódok alapjául szolgáló történeteket Szőcs Géza, Kemény István, Grecsó Krisztián, Garaczi László, Darvasi László, Kiss Noémi, Spiró György, Parti Nagy Lajos, Tasnádi István, Balázs Attila, Tar Sándor és Zoltán Gábor jegyzik, az ő írásaikból választotta ki a tizenkét rendező az általa megfilmesíteni kívánt történetet.
East Side Stories címen négy munkából 90 perces nagyjátékfilm készült, amelyet nem vetítenek mozik.
A kisfilmek (avagy a játékfilm részei): Bodzsár Márk: The Other Side - Zoltán Gábor Levegőt venni című novellájából Rába Roland főszereplésével; Bollók Csaba: The Sunny Side - A Vajdaságból származó magyar író, Balázs Attila műve nyomán készült, 25 perces kisjátékfilm; Hajdu Szabolcs: The Wild Side - Tar Sándor novellájából és Török Ferenc: The Flip Side - Spiró György Itthon című novellájából készült adaptáció Csomós Mari főszereplésével, Garas Dezső és Nagy Ervin közreműködésével.

KIS MAGYAR DEKAMERON
A Litera kortárs magyar írókat kért fel, hogy írjanak olyan filmre vihető elbeszéléseket, amelyek eltekintenek aktuális gondjainktól; érzelmekről, kapcsolatokról, szerelemről szólnak, fordulatokban gazdagok, és amelyekben bőven van cselszövés, praktika, erotika, kaland és játék. A felkért írók legjobb műveiből az Unió Film filmet készít.
A 18 kortárs író: Bán Zsófia, Bódis Kriszta, Bozsik Péter, Cserna-Szabó András, Dragomán György, Dunajcsik Mátyás, Egressy Zoltán, Fehér Béla, Ficsku Pál, Forgách András, Háy János, Kukorelly Endre, Maros András, Péterfy Gergely, Sajó László, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina és Vámos Miklós.
A meghívásos pályázatot Szécsi Noémi nyerte, a tehetségkutatót Harangi Andrea, Szőcs Petra és Sióvölgyi László.
Az Unió Film Dragomán György, Bán Zsófia, Dunajcsik Mátyás, Péterfy Gergely, Cserna-Szabó András, Tóth Krisztina, Maros András, Sajó László, Szécsi Noémi, Harangi Andrea, Szőcs Petra és Sióvölgyi László írásait választotta ki, hogy e művekből filmet készítsen.
Elbeszéléseik dossziénkban olvashatóak.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.