Alan Coren angol humorista évtizedekkel ezelőtt megalkotta a bestseller írás legfőbb aranyszabályát: mint ahogy azok a filmek, amelyekben gyerekek és kutyák szerepelnek, garantált kasszasikerek, szerinte azok a könyvek, amik macskákról, golfról és nácikról szólnak, garantáltan bestsellerré válnak. Coren tesztelte is elméletét, 1975-ben megjelentette a Golfing for Cats című regényét, aminek a címlapján egy szvasztika volt. A könyv a várakozásainak megfelelően sikeres lett, igaz nem érte el az akkori legnagyobb bestsellerek eladási számait.
A Times cikkében Tom Cox író bevallja, hogy még nem, sőt valószínűleg a jövőben sem fog írni könyvet a nácikról, de Coren tanácsát követve, már két könyve is megjelent, amelyben a golf központi szerepet játszott, sőt a harmadik regénye pedig macskákról szól. Cox a saját bőrén tapasztalja tehát, hogy a humorista elmélete működik: sikeres író.
A fent említett elmélet hasznos lehet azoknak a kezdő, vagy még nem igazán sikeres íróknak, akik indulnának Lynn Brittney pályázatán. A sikeres bestseller szerző felhívása szerint ötezer dollárt adna annak az írónak, aki a legjobb sztorit szolgáltja új regényéhez. Az illető neve szerepelne a könyv címlapján is, ám szigorúan csak Brittney és a könyv illusztrátorának a neve alatt. A feladat első körben annyi, hogy egy két oldalas szinopszist kell elküldeni a szerzőnek, a történet szereplői Brittney első regényének, a Christine Kringle-nek hősei kellenek hogy legyenek. Brittney szerint azoknak sem kell elkeseredniük, akik végül nem nyernek majd, mert szerinte, így könnyedén felfigyelhetnek rájuk majd a kiadók, és akár szerződésekkel is megkereshetik őket.
Több kérdés is felmerül azért ezzel a nagylelkű ajánlattal kapcsolatban: először is a jelentkezőnek csatolnia kell a Christine Kringle megvételéről szóló számlát. Brittney persze ezzel szeretné garantálni, hogy olvassák a könyvét, de persze tudjuk, hogy valójában nem másról van szó, minthogy így könnyedén megsokszorozhatja a bevételeit. Továbbá a legegyszerűbb módon kaphat visszajelzéseket arról, hogy mire is vágynak az olvasói. Mostanában egyre több kiadó hoz létre olyan oldalakat, amelyeken az olvasók véleményére kíváncsiak. Például a romantikus könyvek mogulja, a Harlequin Mills&Boon a Tell Harlequin oldalon lehetőséget ad az olvasóknak, hogy részt vegyenek az éppen készülő könyvek cselekményének alakításában, és közvetlenül a kiadóval osszák meg véleményüket. Viszont Brittney kezdeményezése amellett, hogy egyszerű lustaságáról (nincs kedve saját sztorit kitalálni) vagy legmélyebb írói válságáról (nem jut eszébe semmi) árulkodik, felveti annak a kérdését is, hogy mennyire garantálható az, hogy a beérkező valószínűleg több száz sztori nem éppen Brittyney valamelyik későbbi bestsellereként lesz eladva, amiért bizony már nem fog ötezer dollárt fizetni.
