Lovas Ildikó kapta a 2011-es Rotary Irodalmi Díjat

.:wendy:. | 2011. november 24. |

Idén immár negyedik alkalommal adták át a Rotary Irodalmi Díjat (RID). Az elismerést ebben az évben Lovas Ildikó vehette át A kis kavics című művéért.

 A Rotary Irodalmi Díjat mindig az elmúlt év irodalmi termése alapján titkos szakmai zsűri  ítéli oda. A zsűri összetétele még a zsűritagok számára sem ismert. A Rotary Irodalmi Díjat a Budapest-Tabán Rotary Club  alapította 2008-ban. Az elismerésben az a könyvhéttől-könyvhétig, magyar nyelven megjelent, eredeti irodalmi alkotás - regény, novella, verseskötetet -részesülhet, amely magas irodalmi értékén túl, leginkább kifejezi a Rotary eszmeiségét. A díj nyertese egy emlékplakettet és három millió forintot kap.

A kuratórium elnöke Sumonyi Zoltán költő, író, a Magyar PEN Club elnöke, tagja Gömöri György Londonban élő magyar költő, a Cambridge-i egyetem professzora, és Ilia Mihály irodalomtörténész, a szegedi egyetem professzora.

Idén a következő szerzők könyvei voltak jelölve a díjra: Böndör Pál, Lovas Ildikó, Horváth Péter, Nádas Péter, Varga Mátyás, Tóth Krisztina, Buda Ferenc és Rakovszky Zsuzsa. Közülük került ki győztesként a november 23-i díjátadón Lovas Ildikó A kis kavics című regénye. 

Lovas Ildikó: A kis kavics Regény (Kalligram)

A regény két főszereplője Kozma Léni, a szabadkai tanárnő és Leni Riefenstahl, a hitleri propaganda-gépezet tehetséges dokumentumfilm rendezője, a „két kis kavics”, ahogy magukat nevezik, nevezték. De valóban kis kavicsok vagyunk-e a történelem fogaskerekei között, s ha igen, akkor meg tudjuk-e akasztani a kerekek forgását, vagy összemorzsolódunk közöttük? Talán ez a fő kérdése a regénynek, de még több érdekes kérdést is fölvet: a negyvenfelé közeledő szingli nő helyzete egy vidéki kisváros tanári karában, vagy, hogy gyilkosság áldozata-e az iskola padlásán talált hulla, vagy öngyilkosság történt? Lovas Ildikó korábbi, Spanyol menyasszony c. regénye már az első Rotary Irodalmi Díj 8-as listáján is szerepelt 2008-ban.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók