Lackfi János kapta az irodalmi Prima Primissima Díjat

.konyvesblog. | 2013. december 06. |

Tizenegyedik alkalommal adták át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, művészet, kultúra, tudomány és sport kiemelkedő képviselőinek péntek este a Művészetek Palotájában.

A magyar irodalom kategóriában Lackfi János írónak; a zeneművészet kategóriában Marton Éva operaénekesnek, a magyar népművészet és közművelődés kategóriában pedig Petrás Mária népdalénekesnek ítélték oda a díjat. A képzőművészet kategória nyertese Nádler István festőművész, az oktatás és köznevelés kategóriáé Bagdy Emőke pszichológus lett.

Sport kategóriában Darnyi Tamás olimpiai bajnok úszó, építészet és építőművészet kategóriában Bachman Zoltán építész, tudomány kategóriában Freund Tamás akadémikus, agykutató vehette át a Prima Primissima Díjat. A sajtó kategóriában az InfoRádiót, míg a színház- és filmművészet kategóriában Molnár Piroska színművészt díjazták. Közönségdíjat vehetett át Pál Ferenc, azaz Feri atya, római katolikus pap, mentálhigiénés szakember.

Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy az elismerés odaítélésének folyamatában néhány változás történt. Idén a díjra tíz kategóriában 483 jelölés érkezett, ezért minden kategóriában létrehoztak egy szakmai zsűrit, amelyek tíz-tíz jelöltet emeltek ki, ez utóbbiak közül választottak az alapítványi kuratórium tagjai titkos szavazással három-három Primát. A tíz kategória harmincas listájáról a gálaest napján választották meg a Primissimákat. Korábban euróban, mostantól forintban határozták meg a díj összegét: a Primák - az eddigi mintegy 3 millió forint helyett - 5 millió, a Primissimák 15 millió forint jutalomban részesülnek.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!