Középiskolás vagy? Szereted az irodalmat? Pályázz!

.konyvesblog. | 2016. február 15. |

A Kortárs folyóirat irodalmi versenyt hirdet középiskolások számára. A 3 fordulós tanulmányi versenyre 3-4 fős csapatok jelentkezhetnek. Az I. forduló nevezői, illetve a II. fordulóba továbbjutott csapatok elektronikusan küldhetik be elkészített pályaműveiket. A döntőbe jutó csapatok a 2016 őszén megrendezendő vetélkedőn mérik majd össze tudásukat.

I. Forduló
Beküldési határidő: 2016. március 20.

Az első forduló a következő négy feladatból áll:
– Válasszanak nevet csapatuknak, majd töltsék ki (elektronikus formában) a Kortárs Irodalmi Verseny regisztrációs lapját.
– Minden csapat hozzon létre egy blogot (javasolt motor: wordpress.com, de bármilyen más típusú is lehet) a kiválasztott csapatnévvel. A blog elérhetőségét mindenképpen küldjék el a szervezőknek e-mailben a kortarsverseny2016@gmail.com címre!
– Válasszanak ki három kortárs (2000-ben vagy azt követően megjelent) magyar szépirodalmi kötetet, amelyekhez írjanak egyenként legalább 1000 leütésből álló kritikát vagy ajánlót (2,5 cm-es margó, 12-es betűméret, Times New Roman betűtípus).
Az elkészült szövegeket minden csapat töltse fel a blogjára, és küldje is el a kortarsverseny2016@gmail.com címre! Az elküldött e-mail tárgyában fel kell tüntetni a csapat nevét és az aktuális forduló számát!
– A csapat tagjai jelezzék vissza ezen az eseményen, hogy részt kívánnak venni!

A II. fordulóba a szakmai zsűri döntése alapján a legkreatívabb pályaműveket beküldő csapatok jutnak tovább. Az I. forduló eredményéről 2016. március 31-ig minden csapatot elektronikus úton értesítenek.

További infóért katt ide! A felmerülő kérdéseket a kortarsverseny2016@gmail.com címre lehet elküldeni.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.