Kortárs írók veszik birtokba a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat

.konyvesblog. | 2016. január 22. |

A Magyar Kultúra Napján a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kortárs és kedvelt címmel indít programsorozatot, és szervez a honlapján játékot a kortárs magyar irodalom népszerűsítésére. Nem előzmény nélküli a kezdeményezés, hiszen a könyvtár korábban hasonló céllal valósította meg többek között A vers legyen veled! című kampányát és a Divatba hozzuk az olvasást! programsorozatot is.

A nyitóprogramot január 22-én, pénteken, 18 órakor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében (Budapest VIII., Ötpacsirta u. 4.) tartják, ekkor Vámos Miklós és Bornai Tibor zenés estjén vehetnek részt az érdeklődők. A könyvtár hálózatában januártól március végéig további közönségtalálkozók is lesznek, közreműködik a Szűcsinger formáció, azaz Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs; Nyulász Péter; Telegdi Ágnes; Simon Márton; Háy János; Erdős Virág és Kollár-Klemencz László; Berg Judit és Tóth Krisztina.

A könyvtár a honlapján január 22. és március 21. között hetente játékkal is jelentkezik. A játékba folyamatosan be lehet kapcsolódni, visszamenőleg is beküldve megfejtéseket. A legjobbakat értékes nyeremények várják.

A programsorozat zárásaként a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár március 25-én, pénteken, 13 órakor immár harmadik alkalommal szervezi meg közös olvasási rekordkísérletét Központi Könyvtárában, ekkor hirdetik ki a Kortárs és kedvelt játék eredményeit is. Közreműködik Lévai Balázs író, televíziós műsorvezető és Rudolf Péter színművész. Az ezen az alkalmon megjelenő vendégek színes szilikon karkötőt is kapnak ajándékba, felirata: Divatba hozzuk az olvasást!

Még több infóért katt ide!

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.