Könyvtár nyílt a befuccsolt hipermarket helyén

Fleuriste | 2012. július 05. |

A texasi McAllen lakói nem estek kétségbe, amikor a Wal-Mart kivonult a városból: az üresen maradt épületet dizájnos könyvtárrá alakították át. Az új beiratkozók száma őket igazolja.

Amikor a Wal-Mart diszkontáruház úgy határozott, hogy kivonul a texasi McAllenből, adódott a kérdés, hogy jó-jó, de akkor most mi legyen a közel 12 ezer négyzetméteres, üresen tátongó épülettel? A város vezetői döntöttek, és ma McAllen büszkélkedhet az Egyesült Államok legnagyobb egyszintes könyvtárával.

A belsőépítészek számára az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogyan lehetne a hangárszerű tereket intimebbé, az egészet valahogy emberléptékűvé tenni. A kivitelezők végül lebontották a még meglévő falakat, és külön tereket alakítottak ki a felnőtt-, gyerek-, sőt, a tizenéves olvasóknak is.



Ez utóbbi azért is fontos, mert McAllen nagyon közel fekszik a mexikói határhoz, az erőszak és a vandalizmus már-már mindennapos. Egy helyi szerint a határvidéken a kamaszoknak nem nehéz droghoz, alkoholhoz jutni, vagy éppen erőszakos akciókba keveredni, ugyanakkor nincs könnyű helyzetben az a fiatal, aki mondjuk csak a barátaival akar lógni, és ehhez nem egy plázát vagy mozit választ éppen. A Los Angeles Times-nak nyilatkozó Adriana Ramirez szerint az új könyvtár erre a célra pont megfelel: „Azt gondolom, ez a lehető legjobb lépés az erőszak ellen”.

Az új könyvtárban egyébként helyet kapott egy nagy előadóterem, és több osztályterem is. A kivitelezés annyira jól sikerült, hogy még díjat is nyertek vele. Ennél azonban sokkal nagyobb szó, hogy a könyvtár tavaly decemberi újranyitása óta az új beiratkozók száma 23 százalékkal megnőtt.

(A képeket Jacket Copy és a Galley Cat blogjaiból vettük.)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók