Ki írta valójában a Millennium-trilógiát?

Könyves Magazin | 2010. február 01. |

Stieg Larsson svéd krimiszerző Millennium-trilógiája az elmúlt évek egyik legnagyobb világsikere volt, 12 millió példányban kelt el - ám az utóbbi időben új "krimi" bontakozik ki a 2004-ben váratlanul elhunyt bestselleríró körül: egyáltalán ő írta-e a három regényt.

Több volt kollégája nyilvánosan megkérdőjelezte tehetségét és annak a feltételezésének adott hangot, hogy könyveit, amelyek a dúsgazdag svéd ipari elit sötét oldalait ábrázolják, részben vagy egészben talán nem is ő, hanem élettársa írta.

A botrány januárban robbant ki: Kurdo Baksi, Larsson egyik volt kollégája, aki a ma már megszűnt Expo című magazinban dolgozott együtt vele, igen kritikus könyvet tett közzé,  többek között azt állította volt munkatársáról, hogy saját maga találta ki riportjait. Anders Hellberg, a TT svéd hírügynökség munkatársa egy újságcikkben azt írta, hogy bár csodálja Larsson csodálatos kutatói képességeit és univerzális tudását, gyenge írónak tartja és úgy gondolja, hogy valószínűleg élettársa, Eva Gabrielsson írta a három regény javát. Hellberg a TT-nél dolgozott együtt Larssonnal.

A napilap főszerkesztője azonnal visszautasította Hellberg állításait, Eva Gabrielsson pedig, aki 32 éven át élt együtt az íróval, "karaktergyilkosságnak" nevezte a vádakat.

A vitát ez annak ellenére sem csitította el, hogy megszólalt Eva Gedin, aki a három regény - a Magyarországon is megjelent A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik és A kártyavár összedől - szerkesztője volt a Norstedt kiadónál. Ő "értelmetlen spekulációnak" minősítette a trilógia szerzőségét kétségbe vonó feltevéseket és leszögezte: "Nyilvánvalóan Larsson írta a könyveket".

Maga Gabrielsson azonban adós maradt az egyértelmű cáfolattal. A volt élettárs hevesen visszautasította a Larsson újságírói módszereire vonatkozó vádakat, de meglehetősen ködösen nyilatkozott arról, hogy neki személyesen milyen szerepe volt a három regény megszületésében. A Politiken című dán lapnak küldött e-mailjében így fogalmazott: "Nehéz ma áttekintenem, hogy mi az, ami kizárólag az enyém és mi az, ami kizárólag Stiegé a Millennium nyelvezetében, tartalmában stb.".

A trilógia születésével kapcsolatos vizsgálódás összefügghet azzal, hogy amikor Larsson 2004-ben, 50 éves korában meghalt, nem hagyott maga után végrendeletet. Vagyonán ma testvére és apja osztozik, egykori élettársát viszont semmiféle jogdíj nem illeti meg Larsson művei után.

Az asszony senkinek nem adott interjút a polémia kirobbanása óta. Eva Gabrielsson jelenleg maga is könyvet ír Stieg Larssonnal töltött éveiről. (MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.