Hírek angol díj booker

Két amerikai és egy ausztrál is bejutott a Man Booker-díj finisébe

.konyvesblog. | 2014. szeptember 10. |

Két amerikai, egy ausztrál és három brit szerző került fel a Man Booker-díj jelöltjeinek szűkített listájára. A tekintélyes brit irodalmi díjat idén először ítélhetik oda a brit Nemzetközösségen kívül élő, angolul alkotó írónak.

Az idei jelöltek között szerepel J című futurisztikus művével a brit Howard Jacobson, aki 2010-ben A Finkler-kérdés című regényéért egyszer már megkapta a díjat. A további esélyesek: az amerikai Joshua Ferris (The Rise Again at a Decent Hour) és Kareen Joy Fowler (We Are All Completely Beside Ourselves), az ausztrál Richard Flanagan (The Narrow Road to the Deep North), valamint a brit Neel Mukherjee (The Lives of Others) és Ali Smith (How to Be Both).

A Booker-díjra jelölhetők körét tavaly szélesítették ki, korábban csakis olyan írók kaphatták az elismerést, akik Nagy-Britannia, Írország vagy az egykori gyarmatokat tömörítő brit Nemzetközösség állampolgárai voltak. Az idei az első év, amikor a megkötés pusztán annyi, hogy angolul kell íródnia a műnek és meg kell jelennie Nagy-Britanniában.

A díjat 1969-ben alapította a Booker élelmiszeripari vállalat, 2002 óta azonban a hivatalos elnevezése Man Booker-díj, mivel a kitüntetéssel járó 50 ezer fontot (20 millió forintot) a Man Group tőkecsoport adományozza. A díjra méltók személyéről kritikusokból, írókból és akadémikusokból álló bizottság dönt. A korábbi díjazottak között van Salman Rushdie, V.S. Naipaul, Margaret Atwood, Ian McEwan és Hilary Mantel is.

A nyertes nevét október 14-én jelentik be Londonban ünnepélyes keretek között.

Tavaly az eddigi legfiatalabb díjazottként Eleanor Catton 28 éves új-zélandi író vehette át The Luminaries című regényéért a legrangosabb brit irodalmi elismerésként számon tartott Man Booker-díjat.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.