Kép-más – Farkas Róbert

Kép-más – Farkas Róbert

Ruff Orsolya | 2019. január 05. |

self_portrait.jpg

Új rovatunkban illusztrátorokat mutatunk be, akiket arra kértünk meg, hogy fejezzenek be öt mondatot, és persze rajzolják meg hozzá saját magukat. Ezúttal az Eszes Róka-sorozat írója és illusztrátora, Farkas Róbert válaszolt. 

Azért kezdtem el rajzolni, mert az általános iskolában a rajztanárom szólt anyukámnak, hogy jól rajzolok és érdemes lenne kezdenem ezzel valamit.

A legjobban akkor megy a munka, amikor körülöttem csönd és nyugalom van, a háttérben pedig halkan szól a zene.

A leggyakrabban használt munkaeszközöm a digitális ceruzám.

A legnagyszerűbb ötleteim akkor támadnak, amikor mosogatok, vagy éppen fürdök.

Saját kedvencem, amit szívesen újraillusztrálnék, Allan J. Hamilton: Lead with your Heart (Storey Publishing, 2016), azt nagyon élveztem.

Farkas Róbert (1983)

  • Az Astronaut néven is ismert grafikus a lányának írta és rajzolta meg az Eszes Róka-sorozat első részét. A két róka párbeszédére épülő kötet, amely a világegyetem születésének titkait kutatja, először angol nyelven, közösségi finanszírozással valósult meg, majd a Kolibri Gyerekkönyvkiadó karolta fel.
  • Az Első könyvem az univerzumról című könyvet hamarosan követte a folytatás: az Első könyvem a fénysebességről a fény és gravitáció kérdéseivel foglalkozik a legkisebbek számára is érthető módon, a sorozat záródarabja, az Első könyvem a téridőről – Mitől lassul az idő? pedig a relativitásról és a téridőről mesél.
  • facebook, honlap, twitter

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018 őszi számában jelent meg.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.