Kanada is betört az e-könyv piacra

p.e | 2009. március 12. |

Az Indigo Books and Music nemrég indította el Shortcovers szolgáltatását. Kapásból egy  ötvenezres adatbázissal startoltak, áraik a 4.99 dollártól, a 19.99 dollárig terjedő skálán mozognak. A felhasználók nemsokára újságokat és magazinokat is letölthetnek, sőt az Indigo március végére még könyvajánlókat is ígér. A Shortcovers külön fórumot is biztosít a még nem publikált, illetve az önfinanszírozó íróknak. A szerzők előállhatnak akár egyetlen fejezettel, de közzétehetnek egész regényeket, novellákat, cikkeket is.

Némely becslések szerint, a cég a kanadai könyvpiac 65%-át uralja. Az amerikai versenytársakkal szemben viszont az teheti őket szimpatikussá, hogy nem kell a felhasználóknak - egy külön erre a célra gyártott - eszközt is vásárolniuk, elég ha letöltik a könyvet számítógépre, BlackBerry-re, Apple iPhone-ra, Apple iPod touch-ra vagy bármilyen Android alapú mobilra.

Az Indigo vezetése az olvasói szokások megváltozásával magyarázza a digitális piac irányába való terjeszkedést. "Szemünk előtt nőtt fel az első számítógépes nemzedék, de a velük kapcsolatos félelmeink nem igazolódtak be. Valójában nagyon is szociálisak, okosak, jól informáltak és még olvasnak is." - mondta Binky Urban, az egyik legnagyobb amerikai ügynökség alelnöke. Urban olyan írókat képviselt, mint Toni Morrison, Bret Easton Ellis, Nora Ephron, vagy Cormac McCarthy.

Az Amazonról viszont úgy vélekedik, hogy egy olyan cég, amely alacsony árstratégiájával teljesen tönkreteszi a piacot. "Az Amazon nem alkalmazkodik a többiekhez. Azt tesz, amit csak akar. Földbe döngölheti a kiadókat, akiknek viszont szükségük van a cégre. Ráadásul nem könnyű velük üzletelni és nagyon titkolóznak. Nem adnak ki a kezükből semmilyen értékesítésre vonatkozó adatot."

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.