Hírek jane_austen

Jane Austent egy skót krimiíró írja újra

.konyvesblog. | 2013. október 07. |

Alexander McCall Smith skót krimiírót kérték fel Jane Austen (1775-1817) egyik legjelentősebb műve, az Emma című regény 21. századi újraértelmezésére.

Az edinburghi születésű McCall Smith szerint a csaknem 200 éve megjelent Emma az "angol regényirodalom egyik legprovokatívabb és legérdekesebb darabja", a feladat éppen ezért "megtiszteltetés és kihívás" is egyben.
A 65 éves McCall Smith írta Az első női detektív iroda című, magyarul is megjelenti krimit. Emma-átiratával várhatóan egy év múlva ősszel ismerkedhetnek meg az irodalom szeretők.

A brit irodalom egyik legnagyobbjaként becsült Jane Austen műveit egy az írónő munkássága előtt tisztelgő projekt keretében dolgozzák fel. A kezdeményezés keretében felkért szerzőknek úgy kell kortárs köntösbe bújtatniuk a klasszikusnak számító műveket, hogy közben megtartják az eredeti regények cselekményét és szereplőit is. A pályafutása során megjelent összesen hat regénye közül a brit Joanna Trollope által adaptált Értelem és érzelem várhatóan októberben kerül a könyvesboltokba - olvasható a BBC honlapján.

Az Emma 1816-ban jelent meg, a mű a korabeli Angliáról fest ironikus képet, cselekménye különböző szerelmi bonyodalmakon keresztül vezeti végig az olvasót. A regényt korábban már többször adaptálták filmre, a mű alapján készült a modern környezetben játszódó Spinédzserek című vígjáték is 1995-ben. Austen alig egy évvel élte túl utolsó regényének megjelenését: 1817-ben, mindössze 42 évesen, Addison-kórban halt meg.

(MTI)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.