James Franco első regénye e-könyvben jelenik meg

.:wendy:. | 2012. január 06. |

Nagy kedvencünk, James Franco hamarosan megjelenteti első regényét Actors Anonymous címmel. A könyv egy olyan fikciós történet, amely Franco színészi életéről szól.


 

Persze nem váratlan Franco regényírói debütálása, hiszen a New York Egyetemen filmezni tanult, majd a Columbia Egyetemen írásból és költészetből diplomázott, tavaly ősszel pedig a Yale PhD hallgatója lett; csak idő kérdése volt, hogy mikor lép színre íróként is. Első novelláskötete Palo Alto címmel jelent meg 2010 októberében. A tizenegy írást tartalmazó kötetet nem dicsérte agyon, de nem is döngölte a földbe az amerikai sajtó. A kritikusok szerint, amit színészként tud Franco (különböző karaktereket ugyanolyan szenvedéllyel életre kelteni), azzal írásaiban egyelőre még csak próbálkozik. Bár a kötet szimmetriája dicséretre méltó, a történetek gyakran közhelyesek, egyszóval van még mit tanulnia Franconak. (További ismert filmesek érdekes írói debütálásról itt írtunk.)

Többek szerint éppen a Palo Alto elmaradt sikere miatt döntött úgy Franco kiadója, az Amazon, hogy csak e-könyv formátumban jelenteti meg a regényt, mások viszont ebben a lépésben pont annak a bizonyítékát látják, hogy a könyves mogul visszavonhatatlanul az e-könyv kiadásra kíván inkább fókuszálni.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.