Ingyenesen letölthető kiadvány a digitális nemzedékről

.konyvesblog. | 2013. január 17. |

Megjelent és ingyenesen letölthető A 21. századi szülő című kiadvány, melyben Prievara Tibor és Nádori Gergely, a TanárBlog szerzői szülőknek adnak tanácsokat, miként használhatják az internetet, a számítógépet gyerekük tanulásának segítésére.

Szinte minden szülő megtapasztalta, hogy gyereke „egész nap a gép előtt ül”, de úgy gondolja, hogy „ott nem csinál semmi értelmeset”, A 21. századi szülő című kiadvány abban segít, hogy a számítógépen töltött idő hasznos legyen.

A rövid könyvecskében szó esik a digitális nemzedékről, a számítógép szerepéről a tanulásban és sok konkrét ajánlatot, ötletet is tartalmaz, szó esik benne olyan fontos témákról is, mint a Facebook használata vagy a tanulási motiváció megteremtése. A kiadvány ingyenesen elérhető ezen a címen.

Prievara Tibor és Nádori Gergely hat éve indították az oktatástechnikával, 21. századi pedagógiával foglalkozó oldalukat, a TanárBlogot. Korábban már több ingyenes könyvet is publikáltak tanároknak, ezeket összesen több mint 20 ezer alkalommal töltötték le.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Pion István: Onnantól már nem félek, hogy meg tudom nevezni, mi történt

Első regényében egy gyerekkori abúzustörténetet dolgoz fel. 

...

Vajna Ádám: Milyen furcsa ellentmondás, hogy a játék a fontos, amikor dolgozom

Hol is található pontosan Fancsika? És miért annyira érdekes egy középkori hóhér története? Vajna Ádám első regényének bemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

...

Terék Anna: A háborúban nincs jó és rossz oldal

Fel lehet-e dolgozni a traumákat? Mit okoz a családban a hallgatás?

...

Anyaság, istenek és önbizalom – Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna a Margón

Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna páros kötetbemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol a születésé, újrafelfedezésé és az isteneké volt a főszerep.

...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.