Húsz évvel az első sikerkönyve után új regénnyel jelentkezik Arundhati Roy

.konyvesblog. | 2016. október 05. |

(Kép forrása)

Az apró dolgok istene az indiai származású Arundhati Roy első könyve volt, óriási kritikai és közönségsiker lett, és 1997-ben elnyerte a Man Booker-díjat is. Utána hatalmas csönd következett, szépirodalmat ugyanis egyáltalán nem publikált Roy, igaz, rengeteg non-fictiont jegyzett, és cikkeiben az iraki és afganisztáni hadjárattól kezdve az indiai atomkísérletekig számtalan témát érintett.

A hét elején jelentették be, hogy húsz évvel azt első regénye után jelenik meg második szépirodalmi kötete, a The Ministry of Utmost Happiness (~ A teljes boldogság minisztériuma). Kiadója szerint húsz év munkája van a regényben, de nagyon megérte rá várni. Roy már 2011-ben azt nyilatkozta, hogy barátja, a szintén Booker-díjas John Berger arra biztatta, folytassa a második regényét, de az író-aktivista akkor éppen nem ért rá, az indiai dzsungelben élő maoista gerillákról írt cikket.

Az új könyv várhatóan 2017-ben jelenik meg.

Forrás: Guardian

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.