Hitler egeret bűvöl, és kecskével barátkozik

.konyvesblog. | 2015. augusztus 24. |

„Mit tesz egy néhai diktátor, ha hirtelen szeretett, bár jelentősen megcsonkított és demokráciába kormányzott hazájában találja magát, az utolsó emlékétől fényévnyi távolságra? Megpróbálja újra maga mögé állítani a népet. Jobb híján egy saját tévéshow-ban. És egy demagógnak még akkor is jelentős esélye van erre, ha néha Charlie Chaplin-imitátornak nézik, szenzációhajhász újságírók tudakolják az igazi nevét, és hirtelen senki nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen rajta” – írtuk annak idején Timur Vermes bestselleréről, a Nézd ki van itt című regényről (olvass bele ITT), melyben Hitler 2011-ben Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában ébredezik, majd csodálkozik rá az őt körülvevő világra.

Timur Vermes 1967-ben született Nürnbergben, magyar apától és német anyától. Édesapja az 1956-os események után menekült Németországba. Vermes évekig újságíróként és szellemíróként dolgozott, a Nézd ki van itt az első saját regénye, amely 2012-ben jelent meg Németországban. A könyv hatalmas siker lett, és amikor 2013-ban Budapesten interjúztunk vele, akkor már a könyv filmváltozatának forgatókönyvén dolgozott. Közben elkészült az adaptáció is, melyben Oliver Masucci játssza Hitlert; a filmet október 8-án mutatják be Németországban, a magyar bemutatóról egyelőre még nem tudni.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet. 

...

10 izgalmas nonfiction kötet a valóságunkról – könyvajánló az Ünnepi Könyvhéthez

Generációs különbségekről, ADHD-ról és a könyvgyűjtés gyönyörűségéről is ajánlunk könyvet.