Henning Mankell svéd krimiszerző rákos

.konyvesblog. | 2014. január 29. |

(Kép forrása)

Rákos Henning Mankell – ezt maga a svéd krimiíró árulta el egy rövid bejegyzésben. A 65 éves szerző ebben nem titkolta, hogy nagyon aggódik, de ezt az érzést igyekszik kontroll alatt tartani.

Mankell két héttel ezelőtt tudta meg, hogy beteg, amikor felkeresett egy ortopéd sebészt Stockholmban. Az író először azt hitte, porcsérve van, de másnap, amikor hazautazott Göteborgba, már a kezében volt a diagnózis, amely azt mutatta, hogy rákos. „Nincs különösebb emlékem a visszaútról, csak mélységes hálát éreztem, hogy a feleségem, Eva, velem van” – írta. Utána több vizsgálatot is elvégeztek rajta, melyek kimutatták, hogy több daganat is van a szervezetében, így a nyakában és a bal tüdejében is kimutatták a tumort, és az orvosok nem zárták ki, hogy újabbakra is bukkanhatnak még.

Az író, akit Kurt Wallander nyomozóról szóló történetei tettek híressé, hamar eldöntötte, hogy nem tartja magában a történteket, és megírja betegségének krónikáját, mégpedig kendőzetlenül. Ugyanakkor azt ígéri, hogy az élet, nem pedig a halál perspektívájából akar írni a betegségéről. Mankell cikkei a Götebergs-Posten hasábjain fognak megjelenni.

Forrás: Guardian

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.