Hackeléssel és plágiummal vádolják a Manson-könyv szerzőjét

Hackeléssel és plágiummal vádolják a Manson-könyv szerzőjét

.konyvesblog. | 2017. december 01. |

(Kép forrása)

Csúnya szakítási ügy állhat A lányok című regény szerzőjének háta mögött - egykori barátja, Chaz Reetz-Laiolo ugyanis azzal vádolja Emma Cline-t, hogy kémprogrammal hozzáfért a dokumentumaihoz és a levelezéséhez, és az így szerzett anyagokat felhasználta a Charles Mansonról és követőiről írt regényéhez. Cline hevesen tagadta és nevetségesnek nevezte a vádakat, és azt állította, hogy a férfi csak féltékeny a sikereire. A vádaskodás nem állt meg az üzengetéseknél, már mindketten perelik is egymást.

A regény idén magyarul is megjelent a Libri gondozásában, nálunk a hét könyve volt, akkor ezt írtuk róla:

"A lányok egy kamasz szemszögéből mutatja be, hogy egy érzelmileg kiüresedett közegből érkező és a szeretetre és elfogadásra mindennél jobban vágyó gyerek milyen könnyen és zökkenőmentesen tud egy akár tökéletlenül is működő és csak a szavak szintjén egalitárius közösséghez csapódni, és egy nála karizmatikusabb személy befolyása alá kerülni. Útja kiszámíthatatlan, a végcélt pedig nem a saját akarata, hanem kizárólag mások és a véletlenek határozzák meg."

A lányok Emma Cline első regénye, Amerikában nagy visszhangot keltett, és tizenkét hétig szerepelt a New York Times bestseller-listáján. Chaz Reetz-Laiolo most az állítja, hogy Cline annak idején úgy adta el neki a számítógépét, hogy arra egy kémprogramot telepített, ezek után pedig hozzáfért a személyes dokumentumaihoz, és anyagokat lopott a készülő forgatókönyveiből, melyeket aztán felhasznált A lányok írásakor. A kémprogram telepítését Cline nem is tagadja, ő viszont azt állítja, hogy azt csak a férfi állítólagos hűtlensége miatt használta, és nem volt hozzáférése a szoftverhez. Cline szerint volt barátja folyamatosan zaklatja és fenyegeti, és az állítólagos hackelés meg lopás vádjával akar milliókat kicsikarni tőle. Az írónő azt szeretné, ha a bíróság kimondaná, hogy nem sértett szerzői jogot, emellett legalább 75 ezer dollár kártérítésre tart igényt. Reetz-Laiolo ezzel szemben azt akarja, hogy a Penguin Random House azonnal állítsa le a könyv kiadását; természetesen kártérítést is követel, ennek összege ugyanakkor egyelőre nem ismert.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!