Grammyt kaphat Chimamanda Ngozi Adichie

.konyvesblog. | 2015. február 06. |

Adichie TED-előadása

Grammyre jelölték egyik kedvenc kortárs afrikai írónkat*, Chimamanda Ngozi Adichie-t. Adichie nem adott ki raplemezt, és hangszeres tudását sem villantotta meg, de mivel közreműködik Beyoncé 2013-as albumán, a Beyoncé-n, begyűjtheti az Év albuma elismerés. Az énekesnő Flawless című dalához hangmintázta Adichie TED-előadását, a We Should All Be Feminists-et (Mindannyian feministának kéne lennünk), melyben az író többek között arról beszél, hogy ne higgyünk azoknak, akik szerint a feminizmus jellegéből adódóan nem afrikai.

Beyoncé - Flawless

Beyoncé a Youtube-on keresgélt feminizmusról szóló videókat, és ekkor talált rá a TED-előadásra, aminek minden szavával egyetért. Adichie szerint úgy neveljük a lányainkat, hogy versenytársakat lássanak egymásban, és hogy felkeltsék a férfiak figyelmét - pedig inkább a teljesítményre kellene fektetnünk a hangsúlyt. Adichie-től eddig Az aranyló fél napkorongot (kritikánkat ITT találod) olvashattuk magyarul, reméljük, hamarosan jön az Americanah is.

*A saját kedvenc afrikai íróid kiválasztásához remek kiindulási alap a BookRiot listája.

Forrás: OkayAfrica

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók