George R.R. Martin képregényeit is kiadja az Amazon

.konyvesblog. | 2013. július 12. |

MEATHOUSE-MAN_612x612.jpg

Az Amazon is képregény-kiadásra adta a fejét, és Jet City Comics név alatt új kiadványt jelentet meg, kezdésnek pedig rögtön három adaptációval indít. George R.R. Martin Meathouse Man című történetét, amely az író szerint egyike a legfurcsább, legsötétebb és legkiszámíthatatlanabb, legcsavarosabb novelláinak, Raya Golden fogja illusztrálni. Ez várhatóan idén októberben jelenik meg print és digitális változatban is. Az Amazon novemberben újra kiadja a korábban már megjelent Kóbor lovag című Martin-képregényt is.

Folytatásokban jelenik meg Hugh Howey disztopikus regénye, A siló, az első rész 2013 októberére várható (az adaptációból a Jimmy Palmiotti és Justin Gray páros mellett Jimmy Broxton is kiveszi a részét). A digitális változatot egyenként letölthetik majd az olvasók, aki azonban nyomtatásban szeretné a kezébe venni a képregényt, annak 2014-ig várnia kell, akkor jelenik meg ugyanis a gyűjteményes kiadás.

A Neal Stephenson, Greg Bear és Mark Teppo által jegyzett alternatív történelmi The Foreworld Saga nyomán hat új képregény jelenik meg. Az első rész, amely már elérhető, az ókori Görögországban játszódó Symposium lesz (író: Christian Cameron, illusztrátor: Dmitry Bondarenko).

Forrás: newsarama.com

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.