George R. R. Martin: A könyveim mocskosabbak, mint a pornóváltozatuk

.konyvesblog. | 2013. október 29. |

ku-xlarge_1.jpgJames Deen, mint Jon Snow (kép forrása)

A tűz és jég dala-sorozat szerzőjét, George R. R. Martint egy kicsit sem borította ki, hogy pornóparódia készült a Trónok harcából. Sőt! Martin szerint Lee Roy Myers filmje, a Game of Bones: Winter is Cumming (szabadfordításban: Álló farkak harca: Közeleg a csúcs)  túl szelídre sikerült. A kommentelők pedig csak annyit tudtak hozzáfűzni a dologhoz, hogy pornót csinálni a szexben és mocsokban bővelkedő szériából épp olyan, mint felnőttfilmet csinálni a Mély torokból.

„A pornóverzióból kimaradt a vérfertőzés, mert túl sokkoló lett volna. A könyveim tehát igazából mocskosabbak, mint a pornóváltozatuk”, jelentette ki a szerző, mikor a Santa Fe Filmfesztiválon a filmről kérdezték. Myers, az adaptáció rendezője, és WoodRocket nevű pornósite társalapítója szerint a produkciós cég igyekezett elkerülni, hogy az incesztus legyen a film fő szála, hiszen az ilyesmi tabunak számít. A direktornak amúgy  nem ez az első könyvadaptációja, ő pornósította például a Buffy, a vámpírvadászt is.

Bár Cersei és Jaime Lannister ikerrománca kimaradt a sztoriból, a Közeleg a csúcsban dildókból készült a Vastrón, Joffrey Baratheon igazából egy nő, Does Daenerys ha nem is egy lószívet, de valami mást biztos a szájába vesz, Jon Snowt pedig maga James Deen alakítja, aki a forgatás előtt csak annyit tudott a figurájáról, hogy  "csinál valamit a nyelvével." (Ő egyébként Bret Easton Ellis filmjének a The Canyonsnak a sztárja is, partnere egy másik viharos életű üdvöske, Lindsay Lohan.)

A Game of Bones: Winter is Cumming első öt része már elérhető online, Deen partnere April O'Neil. A trailer abszolút irodabarát.

Nem Myers volt az egyetlen, aki még többször akarta meztelenül látni a George R.R.Martin szereplőit, a Hustlernél 2014 elején érkezik a This Ain't Game of Thrones XXX.

Forrás: HuffPost

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.