Folytatásokban közli Vonnegut novelláit az Amazon

.konyvesblog. | 2012. november 29. |

Bár már több mint öt éve halott, Kurt Vonnegut ugyanolyan népszerű, mint valaha volt. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy a rajongók újabb és újabb, eddig sehol sem publikált Vonnegut-szövegeket vehetnek a kezükbe. Az író halála óta az Egyesült Államokban öt kötete jelent meg (ezek közé tartozik például A repülő macska című kötet, amely magyarul 2010-ben jelent meg, és tizennégy addig kiadatlan novellát tartalmazott).

A hagyaték kezelője mindenesetre tud is miből válogatni: az író ugyanis pályája kezdetén rengeteg novellát írt (főként az ötvenes években és a hatvanas évek elején), ezek egy része pedig soha nem jelent meg nyomtatásban.

Nincs ez másként a Sucker’s Portfolio című kötet történeteivel sem, melyeket e-könyv formátumban és folytatásokban tesz most közzé az Amazon.com. A Los Angeles Times beszámolója szerint az Amazon a múlt héten kezdte a publikálást, és egészen januárig minden kedden közzétesz egy Vonnegut-szöveget (a kettes számút ezen a héten tette elérhetővé).

Az első történet (Between Timid and Timbuktu) egy fiatal művészről szól, aki elveszítette a feleségét, és a régi boldogságát és szerelmét keresve az időutazással kacérkodik, a második középpontjában pedig (Rome) egy kisvárosi amatőr színházi csoport előadása áll, amely a fülszöveg ígéret szerint teljesen megváltoztatja az egyik szereplő életét. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet.