Érezd a saját bőrödön a történetet!

.konyvesblog. | 2014. január 30. |

„Viselhető” könyvvel rukkoltak elő a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói, amely speciális szenzorok révén érzékeli, hogy épp hol tartanak benne, és egy különleges mellényen keresztül a cselekménynek megfelelő ingerekkel bombázza az olvasót.

A kutatók szerint a történet főszereplőjének érzelmeiben vagy fizikai állapotában bekövetkező változásokat szó szerint a saját bőrükön érezhetik az olvasók, mivel a mellény képes a szívverés ütemének megváltoztatására, a felsőtest összeszorítására és a test bizonyos pontjaira irányuló hőmérséklet-változtatásra. A mellény a cselekmény hangulatához igazítva rezegteti az olvasót.

A könyv borítóját 150 LED-fényforrással terítették be, hogy a cselekmény helyszínéhez és hangulatához igazodva biztosítson háttérvilágítást az olvasónak. A szakemberek James Tiptree Jr. The Girl Who Was Plugged In című tudományos-fantasztikus regényét használták fel a „viselhető” könyv prototípusának elkészítéséhez – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A Sensory Fiction elnevezésű projekt készítői azért választották ezt a művet, mert „hihetetlen mennyiségű helyszín és érzelem található benne”. A főszereplő a legőszintébb szerelmet és a legmélyebb kétségbeesést is megtapasztalja, a barcelonai napsütés szabadságát éppúgy, mint egy sötét, nyirkos pince fogságát.

„A fikciós művek hagyományosan szavak és képek révén teremtenek, idéznek elő érzelmeket és váltanak ki empátiát. A hálózatba kapcsolt érzékelők és működtető szerkezetek kombinációjának használata révén azonban a szerzők új eszközöket kapnak a történetmeséléshez, a hangulatok és érzelmek megjelenítéséhez, miközben továbbra is elegendő szabadságot hagynak az olvasó fantáziájának” – húzták alá a kutatók.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.