Elsején becsöngetnek - Készüljünk kortárs és klasszikus mesékkel az iskolára!

Kiss Orsi | 2016. augusztus 25. |

Jövő héten több ezer elsős kezdi meg az iskolát, ami nemcsak nekik, hanem a szüleiknek is elég nagy változást  jelent. A várakozást közös meséléssel lehet a legjobban eltölteni, a klasszikusok és az újak közül választottunk ki most hatot. Plusz még egyet, de azt ne adjuk a gyerek kezébe.

Kormos István: Vackor az első bében

Kormos István: Vackor az első bében, Reich Károly rajzaival

Móra Könyvkiadó, 2016, 72 oldal, 2499 HUF

 

A piszén pisze a Kökörcsin utcai intézményben kezdi meg iskolai karrierjét, egészen pontosan a címben is szereplő első bében, és szent meggyőződése, hogy Eszter néni egy óriási tölcsérrel tölti majd fejébe a tudást. A tábla előtt aztán nagy meglepetés éri, végül közli, hogy tolmács segítségével szeretne felelni.  

Janikovszky Éva: Már iskolás vagyok

Janikovszky Éva: Már iskolás vagyok, Réber László rajzaival

Móra Könyvkiadó, 2016, 52 oldal, 2499 HUF

 

„Aztán szeretsz-e iskolába járni?” – a felnőtteket nagyjából ez az egy dolog érdekli, amióta Dani elkezdte a sulit, és hát, mit lehet erre mondani. Hiszen valamikor igen (például amikor csak ő tudja a választ a tanító néni kérdéseire, vagy ha ő hajítja a legmesszebbre a kislabdát, vagy ha már az utcán látja mindenki, hogy na, itt megy egy iskolás), és van, amikor nem (ha már a sok üléstől magától kezd el dobogni a lába, és rászólnak, hogy ejnye, vagy amikor véletlenül épp nem figyel oda, és megint ejnye). Meg persze azért is jó iskolásnak lenni, mert végre el lehet magyarázni az óvodásoknak, hogy mire jó ez az egész iskola.

Bajzáth Mária (vál.): Így megyek az iskolába – Népmesék a világ minden tájáról 6-8 éveseknek

Bajzáth Mária (vál.): Így megyek az iskolába – Népmesék a világ minden tájáról 6-8 éveseknek, Kürti Andrea rajzaival

Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2016, 243 oldal, 3999 HUF

 

A hatodik-hetedik életév (nem csak az iskola miatt) hatalmas külső-belső változásokat hoz, a mesék megkönnyíthetik az alkalmazkodást, a mesemondás pedig a kapcsolatteremtést, a bizalomépítést segíti elő. Bajzáth Mária legújabb mesegyűjteménye megkönnyíti az átlépést ebbe az új életszakaszba. Találunk itt a világ rendjét helyrebillentő mesét éppúgy, mint a kis és nagy titkokra választ adókat (például: Miért van a bogárnak kemény kabátja?), de olyanokat is, amelyek a testről, az életről és a halálról szólnak (például: Hogyan csapta be a halált az öreg Jaagup?). A gyűjteményből nem maradhattak ki a tündéres-boszorkányos-sárkányos és persze a tréfás mesék sem.

Finy Petra: Iskolások kézikönyve

Finy Petra: Iskolások kézikönyve, Pásztohy Panka rajzaival

Pozsonyi Pagony, 2016, 72 oldal, 2490 HUF

 

Az iskola előtti nyár azért is különleges, mert az ember akkor kapja meg például a táskáját, amit – jó esetben – annyira megszeret, hogy azzal csúszdázik, vacsorázik, és ott van a hátán akkor is, ha fogat mos. Tolltartója is lesz, bár, ha nem vigyáz, még azelőtt elfogynak a ceruzák, hogy elkezdődne az iskola. És lesz egy rakás füzete is, amire az ember anyukája nagy nyomtatott betűket és pici jeleket ír és rajzol, hogy tudja, az csak az övé. A lányos kézikönyv mellett már van kimondottan fiúknak szóló változat is.

Liane Schneider: Bori iskolába megy

Liane Schneider: Bori iskolába megy, Eva Wenzel-Bürger rajzaival

Fordította: Orosz Anett, Manó Könyvek, 2015, 24 oldal, 790 HUF

 

Végre eljött a nagy nap, Bori iskolás lesz, addig viszont rengeteg új tárggyal kell megismerkednie, és még annál is több égető kérdésre kell választ kapnia. Bori története néhány éve jelent meg először magyarul, azóta viszont megérkezett a hozzá illő kiadvány is, amiből kiderül, hogy mit keres a futópályán egy homokozó, kell-e zseblámpa az iskolába, és hogy miért kell ismerni a közlekedési táblákat.

Abby Hanlon: Dory végre igazi barátra talál

Abby Hanlon: Dory végre igazi barátra talál

Fordította: Fenyvesi Orsolya, Tessloff Babilon Kiadó, 2016, 160 oldal, 2390 HUF

 

Dory végre iskolába megy, mire a testvérei azonnal figyelmeztetik, hogy nem hordhatja többé egész nap a régi, foltos hálóingét, nem beszélhet magában, és erődöt sem építhet a bútorokból. „Próbálj nem képzelődni!” – figyelmezteti a bátyja, aminél már csak az rettenetesebb, amikor azt tanácsolják neki, hogy akármi is történik, csak NE legyen önmaga. Szerintük ugyanis egy dilissel senki nem akar majd barátkozni, de szerencsére nincs igazuk, mert Dory kicsit sem dilis, sőt, még barátokat is szerez a suliban.

+1

Szily László: Beírás - Iskolai túlélőkalauz apáknak

Szily László: Beírás - Iskolai túlélőkalauz apáknak

Bookline Könyvek, 2016, 302 oldal, 3499 HUF

 

A listára került pluszkönyv kevésbé a gyerekeknek, sokkal inkább a szüleiknek, azon belül is az apukáknak szól. A Kitolás-könyvek után Szily László ezúttal az iskolakezdésre próbálja felkészítenie a férfiakat. Totális diktatúrával, parancsuralmi rendszerrel, a sorkatonaságra emlékeztető szigorú időbeosztással riogat, miközben végigröhögi és szórakozza már az iskolát megelőző időszakot is. Ha ugyanis valaki azt hiszi, hogy a megpróbáltatások a sulival kezdődnek, nagyon téved. Ott van például a nagy Bejutási Harc, ami ha sikerrel zárul, akkor már csak a szürreális pillanatokban bővelkedő szülőiket, kínos, mégis tanulságos fogadóórákat, mulatságosan bizarr osztálykirándulásokat, és – később – saját kamaszodó gyerekeinket kell kibírnunk.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.