Először adják át a Booker-rivális irodalmi díjat

.konyvesblog. | 2014. február 11. |

Először adják át idén a Booker-díj riválisának szánt, 40 ezer fontos (15 millió forintos) jutalommal járó Folio-díjat, amelyet a tavalyi év legjobb Nagy-Britanniában kiadott könyve kaphat meg.

Az esélyesek rövid listáján nyolc alkotás szerepel: öt amerikai, két brit és egy kanadai író munkája - jelentették be hétfőn a szervezők. Az amerikai szerzők között olvasható Amity Gaige, Kent Haruf, Rachel Kushner, Sergio De La Pava és George Saunders neve. Nagy-Britanniát Jane Gardam és Eimear McBride képviseli a listán, Kanadából pedig Anne Carson jutott kötetével a legjobbak sorába.

A díjat odaítélő zsűri elnöke, Lavinia Greenlaw szerint merő véletlen, hogy túlnyomórészt amerikai szerzők kerültek az élbolyba. A válogatásnál elfeledkeztek az írókról, és csak a műveikre koncentráltak - hangsúlyozta.

A Folio-díj az angol nyelvű világ legrangosabb irodalmi elismerésének, az 50 ezer fontos jutalommal járó Man Booker-díjnak teremt konkurenciát, amelyet 2014-től bármely angol nyelvű, Nagy-Britanniában is megjelent műnek odaítélhetnek. A kitüntetést korábban Nagy-Britannia, Írország és a Nemzetközösséghez tartozó országok szerzői kaphatták. A 45 éves múltra visszatekintő díjat tavaly októberben Eleanor Catton új-zéladni író vehette át The Luminaries című regényéért.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.