Elhunyt Popper Péter

.:wendy:. | 2010. április 16. |

Elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb pszichológusa - írja a NOL. A közügyekben is gyakran megnyilvánuló, újságcikkeket író és tévében szereplő Popper 76 éves volt. A Népszabadság szerint ugyan az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott.

Popper Péter 1933. november 19-én született Budapesten. Az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa volt. Számos könyvet írt, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében.Kutatási területe elsősorban a pszichoterápia, a társadalmi beilleszkedési zavarok és a valláspszichológia volt.

Felsőfokú tanulmányokat Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és Moszkvában, a Lenin Intézetben folytatott - írja a Wikipédia. Dolgozott a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusaként, majd a SOTE I. sz. Gyermekklinikáján. 1969-ben a pszichológia tudományok kandidátusává nyilvánították. 1980-tól kinevezték docensnek, 1984-ben egyetemi tanárnak, s a SOTE orvospszichológiai oktatási csoportjának vezetésével bízták meg. 1992-1994 között az izraeli Bar Ilan Egyetem vendégprofesszora volt, majd itthon Horn Gyula miniszterelnök egyik személyes tanácsadója lett. 1997-től a pesti egyetemeken, főiskolákon (ELTE, MÚOSZ Újságíró iskola, Színház és Filmművészeti Egyetem, Rabbiképző) és vidéken is tartott előadásokat, konzultánsa volt a Láthatatlan kollégiumnak. Több tudományos tisztséget töltött be, szerkesztette a Magyar Pszichológiai Szemle című szakfolyóiratot, az MTA Pszichológiai Bizottságának tagja volt.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók