Elhunyt Hankiss Elemér

Valuska László | 2015. január 10. |

Fotó: Wikipedia

Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke.

Hankiss Elemér 1928-ban született Debrecenben, egyetemi tanulmányait Eötvös-kollégistaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) angol-francia szakán végezte 1950-ben. Az 1956-os forradalom után hűtlenség és államellenes összeesküvés vádjával tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, végül bizonyítékok hiányában felmentették.

Hankiss Elemér az 1960-as években dolgozott az Európa Kiadónál, majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa volt. 1975-től csaknem húsz éven át az MTA Szociológiai Kutatóintézetének értékszociológiai és módszertani osztályát irányította, 1996 és 1998 között pedig az intézet igazgatója volt. Tanított az ELTE-n, a szegedi József Attila Tudományegyetemen és a Közép-európai Egyetemen, vendégprofesszor volt több külföldi egyetemen.

Kutatási területe az 1960-as években elsősorban az irodalomelmélet, az 1970-es évek eleje óta a szociológia, főként értékszociológia, majd az 1980-as években a politikai szociológia. Írásai több tudományterületen is új utakat nyitottak.

Az Érték és társadalom (1977), Társadalmi csapdák (1979), Diagnózisok (1982) és a Diagnózisok 2. (1986), valamint a Kelet-európai alternatívák (1989) című köteteiben a magyar társadalom helyzetével, jövőjével foglalkozott. Majd Új diagnózisok című tanulmánykötetében a rendszerváltozás tanulságait elemezte. A Nincsből a Van felé című 2012-es munkája az emberi lét alapvető kérdéseivel foglalkozik.

Hankiss Elemér egyik kezdeményezője és szellemi atyja volt a Találjuk ki Magyarországot, illetve a Találjuk ki Közép-Európát projekteknek, és egyik alapító tagja a Szeretem Magyarországot Klubnak.

Hankiss Elemér munkásságáért több elismerést is kapott: 1987-ben Az év könyve-jutalom díjat kapta, 1994-ben az objektív tájékoztatás érdekében kifejtett példamutató tevékenységük elismeréseként Gombár Csabával, a Magyar Rádió korábbi elnökével együtt átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést, 2006-ban Budapest díszpolgára lett és Széchenyi-díjat kapott. 2007-ben a Prima Primissima Díj egyik kitüntetettje volt, 2008-ban Hazám-, 2012-ben Bibó-díjjal ismerték el. Hankiss Elemér 1990 és 1993 között a Magyar Televízió elnökeként aktívan részt vett a magyar közéletben.
Temetéséről családja később intézkedik.

Forrás: MTI

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.