Elfeledett Borges hangfelvételek kerültek elő

.konyvesblog. | 2013. november 06. |

jorge-luis-borges.jpgÖtórányi elfeledett hangfelvétel került elő Spanyolországban, az argentin író, Jorge Luis Borges egyik 1965-ös előadásáról. A felvételeket itt tudjátok meghallgatni.

A Buenos Airesben tartott előadást egy spanyol hallgató rögzítette, aki később visszautazott a hazájába, és vitte magával a szalagot is. A felvétel nem kapott túl nagy figyelmet, egészen pár hónappal ezelőttig, amikor beadták a Casa del Lector nevű madridi kulturális intézetbe. Az intézet igazgatója, Cesar Antonio Molina szeretné egy éven belül audioanyagként, és könyvben is megjelentetni a beszédet.

Nagyon megható volt hallani a férje hangját, azok a dolgok pedig, amiket a felvételen mondott, épp olyan dolgok, amilyenekről egymás között is beszélgettek, nyilatkozta az író özvegye, a 76 éves Maria Kodama. Szerinte valószínűleg nem lesz már túl sok kiadatlan Borges-anyag.

Az előadásban az író főleg az argentin tangóról beszél, de néha elkalandozik, például Mark Twain és Homérosz felé. Özvegye szerint Borges épp ilyen volt, elkezdett egy témát, majd egy teljesen más topikhoz érkezett a végén.

Forrás: RawStory

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!