Alighogy véget ért a Trónok harca hetedik évada, kiderült, hogy a rajongóknak az utolsó évadra 2019 tavaszáig várniuk kell. Persze azoknak, akik nemcsak nézik, hanem olvassák is a sorozatot, mindez nem akkora hír, hiszen ők nagyjából hat éve várnak arra, hogy megjelenjen végre a regényciklus hatodik kötete, a The Winds of Winter.
Persze van, akinek már ez a másfél év is túl sok, közéjük tartozik Zack Thoutt szoftvermérnök, aki egy olyan rekurrens neurális hálózaton dolgozik, mely megjósolja a befejezetlen hatodik regény cselekményét. Ideális esetben a rendszer figyelembe venne mindent, ami az eddigi könyvekben megtörtént, így aztán nem fordulhatna elő, hogy olyan karaktereket mozgat, akik két kötettel korábban már meghaltak. A nagy Trónok harca-rajongó Thoutt ugyanakkor elismerte, hogy a helyzet nem ilyen rózsás, meg különben is, ha így lenne, akkor a jó írók bajban lennének. Az általa kidolgozott modell egy teljesen új könyvet próbál írni, de egy csomó hibát vét, ami nem is csoda, hiszen egészen egyszerűen még nem létezik az a technológia, mely létrehozná a tökéletes szöveggenerátort; utóbbi lenne egyedül képes arra, hogy összetett cselekményekre is vissza tudjon emlékezni.
Bármilyen tökéletlen is a rendszer, az első öt könyv betáplálása után (ez konkrétan 5376 oldalt jelentett), Thoutt modellje már öt fejezetet megírt, melyeket folyamatosan publikál is. Thoutt minden egyes fejezethez megad egy kulcsszót, mely rendszerint annak a szereplőnek a neve, akire a fejezetet fel akarja építeni, és megadja azt is, hány szavas legyen a fejezet. A modell időnként teljesen fura összefüggéseket kreál, de aztán akadnak olyan is, melyek nem állnak olyan messze a rajongói konspiratív elméletektől, mint például, hogy Jaime Lannister megöli a testvérét, Cerseit, vagy hogy a tanácsadó Varys megmérgezi Daeneryst.
A következő könyvig és a következő évadig még sok idő van, aki addig is adna egy esélyt Thoutt modelljének, ITT elérheti az első fejezetet, melynek legelső mondatában ki más szerepelne, mint
Tyrion could hear Lord Aemon's coughing. "I miss for it. Why did you proper?"
Forrás: Motherboard