Egy halogatásgátló app kitörli a regényedet, ha 5 percig nem írsz

.konyvesblog. | 2019. szeptember 11. |

via GIPHY

A halogatás az írók egyik legnagyobb ellensége, hiszen írás közben az embernek folyamatosan önmagával kell küzdenie ahhoz, hogy koncentrálni tudjon és ne terelje el semmi a figyelmét. Szinte mindenki hajlamos arra, hogy nem sokkal azután, hogy nagy lendülettel belefogott valamibe, az első elakadásnál elkalandozzon, majd elszúrja az idejét az internet sötét bugyraiban. Így sokszor előfordul, hogy egy órányi írásból a végén mindössze 18-22 percnyi valódi munka lesz.

Azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy felvegyék a kesztyűt ezzel a problémával, most egy meglehetősen drasztikus applikáció kínálhat megoldást. Manuel Ebert programozó létrehozta a The Most Dangerous Typing App nevű alkalmazást, ami egy elég rémisztő módszerrel serkent kemény munkára: ha 5 percig nem gépelsz semmit, akkor a főműved elkezd elhalványulni, és ha nem kezded újra azonnal az írást, egyszerűen eltűnik az egész.

Három könyv, ami segít leküzdeni a halogatást

via GIPHYA halogatás az ember egyik legidegesítőbb szokása, nagyon meg tudja nehezíteni a célok elérését és a vágyak beteljesülését. A nehéz feladatok vagy kellemetlen kötelességek folytonos későbbre halasztása nagy nyomást jelent, és egy folyamatos harcot önmagunkkal (főleg, ha még határidő...

A betűk halványodása erős figyelmeztetés, hogy ideje koncentrálni (vagy elmenteni az írást egy biztonságosabb helyre), így Ebert alkalmazása segíthet abban, hogy az írásra szánt időben valóban dolgozni tudjunk, anélkül, hogy hosszabb időre elterelné a figyelmünket valami kevésbé fontos, mondjuk néhány cicás videó. 

Forrás: AV Club

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

...

A fiktív falu hóhérja – Vajna Ádám hollywoodi klisék nélkül mesél a középkorról / Flair #10

A Könyvhétnek vége, de a FLAIR podcast pörög tovább: hallgassátok meg beszélgetésünket Vajna Ádám költővel!