Dashiell Hammett leveleit, fotóit és sólymát is megszerezte a dél-karolinai egyetem

.konyvesblog. | 2015. május 26. |

Humphrey Bogart és a sólyom

Dashiell Hammett levelei, fényképei és kéziratai találhatók abban a gyűjteményben, amely most a dél-karolinai egyetem birtokában került, és amelyet az egyetem jövőre elérhetővé tesz a kutatók és a hallgatók számára. Dashiell Hammettre a hard-boiled egyik alapító atyjaként szokás emlékezni, korábbi összeállításunkban így írtunk róla:

A Peter Collinst álnevet is használó író első kézből származó tapasztalatait hasznosíthatta novelláiban, és később regényeiben (ez utóbbiból nem volt túl sok, mindösszesen öt). Az 1910-es évek végén a Pinkerton detektívügynökségnél dolgozott, ahol egy James Wright nevű fickótól tanulta a legtöbbet (állítólag róla mintázta később a Kontinentális Detektívügynökség névtelen nyomozójának az alakját), például azt is, hogy az eredmények felmutatása érdekében a nyomozó időről időre át- meg áthághatja a törvény adta kereteket.

Az őt körülvevő romlott és korrupt világban a detektívnek ugyanis saját személyes erkölcsi normáit kell követnie, amelyek nem feltétlenül egyeztek a hagyományos törvényi előírásokkal, ez utóbbiak ugyanis munka közben gyakran béklyóba is köthették a nyomozót. Hammett életrajzírója, Richard Layman szerint így – ezen felfogás szellemében – a detektív hazudhatott, csalhatott, bizonyítékot lophatott, megszeghette az ígéreteit, zsarolhatott és manipulálhatta az embereket annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsa a rosszfiúkat. Mindemellett rendkívül fontos volt, hogy mind az ügyfél, mind pedig a bűnöző felé megőrizze objektivitását, máskülönben képtelen lett volna józan és logikus döntéseket hozni.

A dél-karolinai egyetem Hammett-gyűjteménye több száz családi levelet, fotót, személyes dokumentumot tartalmaz, de a kutatók olyan könyveket is lapozgathatnak (ebből mintegy háromszáz példány került az egyetem birtokába), melyek korábban az író tulajdonában voltak; utóbbiak között amúgy több ritka elsőkiadás is található.

A gyűjtemény egyik érdekessége mér annak a fekete sólyomfigurának a másolata, amely A máltai sólyom 1941-es forgatásáról származik. Ez Dashiell Hammett mindmáig leghíresebb regénye, és az egyetlen olyan regénye, amelyben a legendás detektív, Sam Spade nyomoz (ezenkívül csak novellákban bukkant fel, például a Túl sokan éltek, A férfi, akit Spade-nek hívtak vagy a Csak egyszer akaszthatják fel címűekben). A filmben Humphrey Bogart alakította Spade-et.

Forrás: Guardian