Dajcstomi önéletrajzi könyvet ír

Valuska László | 2013. július 19. |

dr. dajcstomi - akkor és most.jpg

Most kaptuk a sajtóközleményt, amiből kiderül, hogy Deutsch Tamás, twitterpolitikus nyolc évnyi unszolás után megírja önéletrajzát. Reméljük, kiderül belőle még több információ különböző nőügyeiről, Orbán Viktorról, a Vencel téri ügyekről vagy a Fidesz-háttérbirodalom működéséről. A sajtóközleményt változtatás nélkül közöljük:

Deutsch Tamás kiadónk felkérésére önéletrajzírásba fogott, a „dr. dajcstomi – akkor és most" című kötet októberben jelenik meg az Ulpius-ház gondozásában.

A magyar politikai élet meghatározó szereplője, a FIDESZ alapító tagja őszinte, szellemes, esetenként ironikus és önironikus stílusban írja meg első könyvét.

Az önéletrajzi műfaj sajátosságaiban rejlő lehetőségeket jól kihasználva a szerző szabadon ugrál térben és időben, egyedi hangvételű történeteket elmesélve idézi fel pályafutásának és személyes életének meghatározó állomásait.

Könyvének fontos része visszaemlékezése gyerekkorára. Deutsch Tamás továbbá humoros történetben eleveníti fel az Orbán Viktorral való barátságának kezdeteit, részletes beszámolót olvashatunk majd az 1989-es Vencel téri tüntetésről, ami után megismerte a nevét az ország, és még sok különleges történetet családról, apaságról, szerelemről, sportról, politikáról.

Deutsch Tamás önéletrajza betekintést enged egy vagány, sikerorientált, munkamániás, ugyanakkor érzékeny, érzelmes, szókimondása miatt megosztó politikus életébe.

DEUTSCH TAMÁS:

„Nyolc éve keresett meg az Ulpius-ház, és javasolta, hogy írjam meg az önéletrajzom. Akkor korainak tartottam, hogy könyvet jelentessek meg az életemről, de a mostani felkérést már örömmel vállaltam – úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy összefoglaljam az elmúlt 47 évemet. Amennyire kihívásnak, annyira szórakozásnak is tartom az írást, különleges élmény és érzés újra végiggondolni mindazt, aminek részese lehettem. Új terület, új feladat ez számomra, de mint mindig, ezúttal is a legjobbra törekszem."

Deutsch Tamás: dr. dajcstomi – akkor és most

Szóval, nem vagyok fiatal (szigorúan „már" nélkül). És annyira örülök neki.
47 éves lettem, végre-valahára elmúltam fiatalnak lenni (azt hiszem, a kelleténél egy kicsit tovább tartott).
Ami mára lettem, abban a fiatalság mint többen a kevesebb van benne.
És ötven- és hatvan- és hetven- és nyolcvanéves is akarok majd lenni. És nem kezdek el bőrszerkóban motorozni, nem akarok tetoválást, és soha nem fogok kertészkedni. Ha bármelyiket megpróbálnám, tessenek szívlapáttal hátba verni!
Szeretem a szüleimet, szeretem a testvéremet, szeretem a gyermekeimet. Szeretem Erikát.
Szeretem a városomat, szeretem a csapatomat, szeretem a barátaimat. Szeretem a hazámat.
Szeretem a munkámat, szeretem a feladataimat, szeretem a kollégáimat. Szeretem az embereket.
Szeretem a Rolling Stonest, szeretem Ambrose Bierce-t, szeretem a Halászkirály legendáját. Szeretem a dobostortát.
Ez a könyv a szereteteim története.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.