Brücke Berlin-díjat kapott Krasznahorkai László

Valuska László | 2010. június 10. |

Krasznahorkai László magyar író és német fordítója, Heike Flemming vehette át szerda este a német fővárosban a Brücke Berlin-díjat, az egyik legrangosabb német irodalmi elismerést.

A hivatalos indoklás szerint a magyar író Seiobo járt odalent című elbeszéléskötetéért kapta a kétévente adományozott kitüntetést, amely fordítójának is szól. 

A Brücke Berlin nevet viselő díjat a BHF Bank a Goethe Intézettel, a Literarisches Colloqium Berlinnel és a Porosz Kulturális Örökség Alapítványával közösen adományozza kiemelkedő német fordítással megjelenő kortárs közép-európai kötetek elismeréseként.A Brücke Berlin-díjat immár hagyományosan olyan ország kortárs írójának vagy költőjének ítélik oda, amely irodalmával jelentős mértékben hozzájárult Európa integrálódásához, az európai népek közötti kulturális együttműködés mélyítéséhez. Ezen kívül a díj a fordító művészi és kultúraközvetítő teljesítményének elismerése is.

Az alapítvány ötödször adta át a tekintélyes irodalmi és fordítói díjat. Az elismeréssel 20.000 euró jár, amely fele-fele részben oszlik meg a szerző és a német fordító között. A díj védnöke Esterházy Péter, a Német Könyvkereskedők Béke-díjának korábbi kitüntetettje, aki a szerda esti ünnepségen a laudációt is tartotta.

A 17 elbeszélést tartalmazó kötetet több német újság is méltatta. A könyv idén jelent meg Németországban a frankfurti S. Fischer kiadó gondozásában. (via MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Könyvhét
...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.

...

6 világirodalmi regény, amit semmiképp ne hagyj ki az idei Könyvhéten

Nem tudod, hogy mire csapj le idén? Segítünk!