David Bowie hatalmas költő volt

.konyvesblog. | 2016. január 11. |

giphy_11.gif69 éves korában elhunyt David Bowie, aki nemcsak zenészek ezreinek jelentett inspirációt, de számos írónak is. Alakja felbukkan többek közt Douglas Adams Viszlát, és kösz a halakat! című regényében,

Ha veszel egy adag David Bowie-képet és odaragasztod az egyik David Bowiet a másik David Bowie-kép tetejéhez, ezután hozzáragasztasz egy-egy David Bowie-t minden kép végéhez a felső David Bowie-képeken és az egészet becsomagolod egy koszos fürdőköpenybe, akkor valami olyasmit kapsz, ami abszolút nem úgy néz ki, mint John Watson, de azok akik ismerik, felettébb családiasnak fogják az egészet találni.

de említi Bret Eason Ellis és Anne Rice is, Dékány Dávid pedig a Facebookon írta meg, hogy még a nevét is róla kapta. Bowie is szívesen merített az irodalomból: George Orwell 1984 című könyvéről kis túlzással egy egész konceptlemezt írt, az 1974-es Diamond Dogs a könyvből és a saját posztapokaliptikus glamvíziójából merít. Az album több dala is szerepelt volna az 1984 musicalben, ám a darab végül sosem készült el, mert Orwell felesége nem adott rá engedélyt. Bowie 1993-ban jelentette meg The Buddha of Suburbia című lemezét, ami A külteleki Buddha című Hanif Kureshi-regény BBC-adaptációjának filmzenelemeze. Minden dala tiszta költészet, a pár napja megjelent új lemeze, a Blackstar pedig az egyik legszebb, legmegrázóbb búcsúüzenet. Mi azokat a Bowie-dalokat gyűjtöttük össze, amelyek szorosabban kapcsolódnak az irodalomhoz. 

Eight Line Poem (in: Hunky Dory, 1971)

The tactful cactus by your window
Surveys the prairie of your room
The mobile spins to its collision
Clara puts her head between her paws
They've opened shops down West side
Will all the cacti find a home
But the key to the city
Is in the sun that pins
the branches to the sky

Részlet egy 1974-es Rolling Stone-interjúból, amit William S. Burroghs készített Bowie-val:

Burroughs: What is your inspiration for writing, is it literary?

Bowie: I don't think so.

Burroughs: Well, I read this "Eight line poem" of yours and it is very reminiscent of TS Eliot.

Bowie: Never read him.

Burroughs: (Laughs) It is very reminiscent of "The Waste Land". Do you get any of your ideas from dreams?

Bowie: Frequently.

Ha érdekel, hogy volt-e köze Bowie-nak TS Eliothoz, akkor itt egy gigaaelemzés arról, mennyire hatott Eliot költészete az 1977-es Low-ra

Big Brother (in: Diamond Dogs, 1974)

Don't talk of dust and roses
Or should we powder our noses?
Don't live for last year's capers
Give me steel, give me steel, give me pulsars unreal

He'll build a glass asylum
With just a hint of mayhem
He'll build a better whirlpool
We'll be living from sin,
then we can really begin

Please saviour, saviour, show us
Hear me, I'm graphically yours

[CHORUS]
Someone to claim us, someone to follow

Someone to shame us, some brave Apollo

Someone to fool us, someone like you
We want you Big Brother, Big Brother

I know you think you're awful square

But you made everyone and you've been every where
Lord, I'd take an overdose if you knew what's going down

 

1984 (in: Diamond Dogs, 1974)

Someday they won't let you, so now you must agree
The times they are a-telling,
and the changing isn't free
You've read it in the tea leaves, and the tracks are on TV
Beware the savage jaw
Of 1984

They'll split your pretty cranium, and fill it full of air
And tell that you're eighty, but brother, you won't care
You'll be shooting up on anything, tomorrow's neverthere
Beware the savage jaw
Of 1984

[CHORUS]
Come see, come see, remember me?

We played out an all night movie role

You said it would last, but I guess we enrolled

In 1984 (who could ask for more)
1984 (who could ask for mor-or-or-or-ore)
(Mor-or-or-or-ore)

I'm looking for a vehicle, I'm looking for a ride
I'm looking for a party, I'm looking for a side

I'm looking for the treason that I knew in '65

Beware the savage jaw
Of 1984

 

Buddha of Suburbia (in: Buddha of Suburbia, 1993)

Living in lies by the railway line
Pushing the hair from my eyes
Elvis is English and climbs the hills
Can't tell the bullshit from the lies

Screaming along in South London
Vicious but ready to learn
Sometimes I fear that the whole world is queer
Sometimes but always in vain

So I'll wait until we're sane
Wait until we're blessed and all the same
Full of blood, loving life and all it's got to give
Englishmen going insane

Down on my knees in Suburbia
Down on myself in every way

With great expectations I change all my clothes
Mustn't grumble at silver and gold
Screaming above Central London
Never bored, so I'll never get old

So I'll wait until we're sane
Wait until we're blessed and all the same
Full of blood, loving life and all it's got to give
Englishmen going insane

Down on my knees in suburbia
Down on myself in every way

Day after, day after day, day after
Zane, Zane, Zane, Ouvre le chien
Day after day, day after
Zane, Zane, Zane, Ouvre le chien
Day after

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél