Általános cikkek 2008 borges

Borges 2.0: az ember, aki kitalálta az internetet?

.:wendy:. | 2008. január 10. |

(Fotó: gilrang.files)

Ki gondolta volna, hogy az argentin íróról, Jorge Luis Borgesről kiderült, hogy ő fedezte fel az internetet? Hiszen a legtöbbször régimódinak mondott Borges történeteinek többsége a technikai újítások előtti múltban játszódik, és áhítatos tisztelettel kezelte, lenyűgözőnek találta az antik szövegek művészi fensőbbségét. Szinte egész életében szerény filológusként, könyvtárosként dolgozott: 1937-ben a Városi Könyvtár Miguel Cané részlegében kezdett el segédként dolgozni, és 1955-ben teljesült régi vágya: a Nemzeti Könyvtár igazgatójává választották. Borges a nyomtatott könyveket nemcsak tartalmukért becsülte, hanem egyben magukat a könyveket is művészi alkotásoknak tekintette.

Ám a New York Times cikkéből kiderül, hogy a klasszikus Borges kép kezd átalakulni, a szerző recepciója az utóbbi években meglepő fordulatokat vett: egyre több kutató - úgy irodalomtörténész, mint kulturális elemző (például Umberto Eco) van azon az állásponton, hogy Borges bizarr módon előre megjósolta már a világháló létrejöttét.

Egy nemrég megjelent könyvben, melynek címe Borges 2.0: From Text to Virtual Worlds (Borges 2.0: A szövegtől a virtuális világokig) az író, Perla Sassón-Henry párhuzamot von a decentralizált internet világa, a webkettes csatornák - mint például a YouTube, a blogok és a Wikipedia - és Borges történetei között, amelyek aktív résztvevővé teszik az olvasót. Sassón-Henry, a United States Navel Academy nyelvi tanszékének docense szerint Borges érdekessége, hogy egyedülálló módon futurista szemszögből mutatja be a régi világot. A téma többeket foglalkoztat: idén fog megjelenni egy másik kötet a Bucknell University Press gondozásában a provokatív Cy-Borges címmel.

Borgest mindig is foglalkoztatta a mindenki által használható, a közösség által írt és szerkesztett enciklopédia és a mindent magába foglaló világkönytár idealista gondolata. Három novellája az 1941-ben megjelent Az elágazó ösvények kertje című kötetben olvasható Tlön, Uqbar, Orbis Tertius és a Bábeli könyvtár és az 1944-es Fortélyok kötetben olvasható Funes, az emlékező című írásokban megdöbbentő részletességgel vetíti elő a 21. század webkettes világának, akkor még idealista, mára már természetes jelenségeit. Írásai és a bennük visszatérő témák: végtelen könyvtárak, mindenre emlékező emberek, interaktívan írt enciklopédiák és virtuális világok, alapvető hivatkozási ponttá váltak azon interdiszciplináris kutatók számára, akik az irodalom és a technológia határvonalainak elmosásán dolgoznak. Amerikában először a '60-as évek elején adták ki a fenti novellákat Labyrinths címmel és több mint 40 évet kellett várni, hogy újra megjelenjenek, a változásokat mutatja, hogy a májusban piacra került új kiadás előszavát már William Gibson, cyberpunk szerző írta.

Borges tragédiája, hogy mire 1955-ben végre megkapta az állást, amire mindig is vágyott, már sajnos teljesen elveszítette látását. Számot vetve helyzetével a következőket írta Az ajándékok verse című költeményében: 

                                 Senki ne süllyedjen könnyig, se gáncsig, 
                                 Isten mesteri rendelését látva,
                                 Kinek fejedelmi iróniája
                                 Könyvet adott nekem s hozzá homályt is.

                                 Gazdájává e könyvek városának 
                                 Kihúnyt szemet tett, amely csak az álmok 
                                 Könyvtárában böngészhet a megszállott 
                                 Sorok között, miket a hajnal átad (...)

                                                    (Somlyó György fordítása)

A következőkben a New York Times cikkéhez hasonlóan részleteket olvashatnak Borges említett novelláiból, amelyek a szerző futurista álmainak megvalósulásaként szintén elérhetőek az interneten, és címükre kattintva teljes terjedelmükben olvashatóak.

A végtelen enciklopédia teória

Borges:
"Ez a merész becslés az alap problémához vezet vissza: kik találták ki Tlönt? Óhatatlan a többes szám, mert mindenki egyhangúan elvetette azt a föltevést, hogy egyetlen ember - egy szerényen, homályban munkálkodó, fölmérhetetlen Leibniz - találta volna ki. Úgy gondolják, hogy ez a brave new world olyan emberek, csillagászok, biológusok, mérnökök, metafizikusok, költők, kémikusok, számtantudósok, moralisták, festők, földmérők titkos társaságának a műve, akiket egy ismeretlen zseni irányít. Sokan vannak, akik értenek ezekhez a különféle ismeretekhez, de csak kevesen, akikben lelemény is van, és még kevesebben, akik képesek szigorú és rendszeres tervnek alárendelni ezt a leleményt. Olyan óriási tervben minden írónak csak parányi része lehet." (Tlön, Uqbar, Orbis Tertius, 1940, Benyhe János fordítása)

És a jelen:
A Wikipedia, az online írt enciklopédia projektje 2001-ben kezdődött és mára több mint 9 millió szócikkel rendelkezik a világ több mint 250 nyelvén. A folyamatosan változó, bővülő bejegyzéseket több mint 75 ezer aktív közreműködő írja, és legtöbbjük anonimitásban marad. A gyakran idézett mondás szerint a Wikipedia misztikuma és problémája abban rejlik, hogy "csakis gyakorlatban működik, elméletben nem."

Az életünk mint blog

Borges:
"Kétszer-háromszor egy teljes napot is fölidézett; közben sose habozott, mégis minden fölidézés egy teljes napig tartott. "Nekem magamnak több emlékem van, mint valamennyi embernek együttvéve, mióta világ a világ" - mondta. Meg ezt is: "Az én álmom olyan, mint a maguk ébrenléte." Meg hajnal felé ezt is: "Uram, az én emlékezetem olyan, mint egy szeméttároló." (Funes, az emlékező, 1942, Benyhe János fordítása)

És a jelen:
A blog, több mint napló. És a "mikroblog", már több mint blog. A "mikroblog" pedig manapság kezd tovább is fejlődni, a folyamatos életdokumentálás irányába (life-logging). Míg a klasszikus naplókban majd blogokban inkább az egyén által végzett és átélt főbb napi események, gondolatok voltak megörökítve, a "life-loggerek" mindent megörökítenek, amit egy nap látnak, hallanak, mondanak vagy olvasnak. Az egyik leghíresebb és legrégibb "life-logger" . Gordon Bell, 73 éves programozó, aki úgy dokumentálja életét, hogy sapkájára illesztve audio felvevőt és videó kamerát visel folyamatosan, amely 60 másodpercenként képeket készít, arról, amit lát.

Az univerzális könyvtár

Borges:
"E cáfolhatatlan premisszákból arra következtetett, hogy a Könyvtár teljes (...) és polcain a húsz-egynéhány ortográfiai jel valamennyi (...) lehetséges kombinációja előfordul, vagyis mindaz, ami kifejezhető (és valamennyi nyelven megvan). (...) Amikor kihirdették, hogy a Könyvtár minden könyvet magában foglal, különös boldogság volt az első érzés. Minden ember az érintetlen és titkos kincs urának érezte magát. Nem volt probléma, sem egyéni, sem a világot érintő, amelyre ne lett volna ékesszóló megoldás valamelyik hatszögben." (Bábeli könyvtár, 1941, Boglár Lajos fordítása)

És a jelen
Kezd megvalósulni, ám még ma is kétséges a kimenetele, annak kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy digitalizálják a világ összes egyetemének könyvtári katalógusát. Raj Reddy, a kezdeményezés egyik szerkesztője szerint az, hogy már túl vannak másfél millió cím feldolgozásán egyre közelebb viszi őket ahhoz, hogy elérjék az univerzális könyvtár létrejöttét, amely nem utópia többé: el fog jönni az idő, amikor mindenkinek elérhető lesz a világ bármely részén megjelent és bekategorizált könyv, és ami még fontosabb, tanulmány is. Ám sokaknak az internet máris az univerzális könyvtárat jelenti, hiszen minden elérhető a legegyszerűbb étel receptektől a legújabb orvosi kutatásokig. És például nélküle többek közt ez a cikk sem jöhetett volna létre.

Borgesről a Wikipedián
Borges műveinek tejes szövege

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!