Ámosz Oz kapja az idén a Franz Kafka-díjat

.konyvesblog. | 2013. május 28. |

Ámosz Oz izraeli író és publicista kapja az idén a Franz Kafka nemzetközi irodalmi díjat. A díj odaítéléséről tíztagú nemzetközi zsűri döntött, amelynek többek között Marcel Reich-Ranicki tekintélyes német irodalomkritikus is a tagja volt. A zsűri az idén 12 jelölt közül választotta ki Ámosz Ozt. A jelöltek névsorát nem hozták nyilvánosságra. Oz már korábban is számos izraeli és nemzetközi irodalmi díjat és elismerést kapott.

„Ámosz Oz nagy elismerésnek tekinti, hogy ő kapja az idén a tekintélyes Franz Kafka-díjat” – közölte a Franz Kafka Társaság. A díj ünnepélyes átadására hagyományosan október végén az Óvárosi városháza dísztermében kerül sor.

A Kafka-díjat, amely Kafka prágai szobrát ábrázoló bronzplakett, korábban olyan irodalmi nagyságok kapták meg, mint Philip Roth amerikai regényíró, illetve a Nobel-díjas Elfriede Jelinek és Harold Pinter. 2003-ban a díjat Nádas Péter kapta.

Az elismerést a prágai székhelyű Franz Kafka Társaság adományozza 2001 óta rendszeresen minden évben olyan íróknak, akiknek munkái minden olvasóhoz szólnak „származására, állampolgárságára, illetve kultúrájára való tekintet nélkül”. A társaság olyan írót tüntet ki, aki műveivel hozzájárult a demokrácia, az egymás iránti tisztelet és a humanizmus elveinek, értékeinek terjesztéséhez. A Franz Kafka-díjjal 10 ezer eurós pénzbeli jutalom is jár.

A díj odaítélésének egyik feltétele, hogy a kiválasztott író művei tükrözzék a közép-európai szellemi értékeket, eszmeiséget. Ennek ellenére nem feltétlenül szükséges, hogy a díjazott a régióból származzon.

Ámosz Oz a legismertebb izraeli író a világon, ő a legtöbb – mintegy harminc – nyelvre lefordított, héberül alkotó szerző. 2010-ben a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként Budapest Nagydíjjal tüntették ki.

(MTI)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.