Hírek gyerek irodalom

Ajándékozz könyvet a gyerekeknek

.konyvesblog. | 2013. február 10. |

Közösségi programot kezdeményez az országban a Magyar Gyermekirodalmi Intézet: a Nemzetközi Könyvajándék Nap (International Bookgiving Day) keretében a szervezők arra kérik a felnőtteket, hogy február 14-én ajándékozzanak a környezetükben élő gyerekeknek egy-egy könyvet, így növelve az olvasás szeretetét a fiatalabb korosztály körében.

Az önkéntes kezdeményezés célja, hogy bővítse a gyerekek hozzáférését a könyvekhez, valamint, hogy a fiatalok nagyobb kedvet kapjanak az olvasáshoz - áll az intézmény közleményében. A Nemzetközi Könyv Ajándék Napon azt szeretnék elérni a szervezők, hogy február 14-én minden gyermek kapjon könyvet egy felnőtt rokonától vagy ismerősétől, vagy gyerekek által látogatott nyilvános helyeken (várók, vagy gyereksarkok) hagyjanak olvasnivalót a programhoz kapcsolódók. Lehet jó állapotú könyvet adományozni a helyi könyvtárnak, kórháznak, napközi otthonnak vagy olyan szervezetnek is, amelyek használt könyveket juttatnak el rászoruló gyerekek részére, esetleg az önkéntes résztvevők szervezhetnek felolvasást, könyvcsereberét a diákok között, vagy szavalóversenyt, ahol mindenki résztvevő könyvjutalmat kap.

A Magyar Gyermekirodalmi Intézet február 14-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 13. kerületi fiókjában, a Radnóti Miklós Könyvtárban tart foglalkozást 15 órától, ahol könyvekkel ajándékozzák meg a részt vevő diákokat. Ezen a napon a Csodaceruza gyerekújság is kedvezményes áron vásárolható meg a kiadótól. A szervezők arra bátorítanak mindenkit, hogy a programon felül egész évben segítsék azon nonprofit szervezetek munkáját, amelyek könyvekkel látják el a gyerekeket.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.