Hegedűs Márton: Slusszkulcs klán
Libri Könyvkiadó, 184 oldal, 2012, 2232 HUF
Autójukkal összenőtt emberek száguldoznak a megviselt utakon valahol, valamikor, az olaj által uralva, a gépbe olvadás igéjét, és egy új kor eljövetelét hirdetve, miközben normál emberek tengetik napjaikat egy posztapokaliptikusszerű környezetben, és folyton lüktet a háttérben a zene. Hegedűs Márton kötete azon kevesek közé tartozik, amik hoznak egy kis változatosságot a magyar képregények egy helyben toporgó piacára. És ez már azelőtt nyilvánvaló, hogy akár egy sort is olvasnánk belőle.
Az általában egy-két százas (vagy alacsonyabb) példányszámú – tényleges színvonaluktól függetlenül – amatőr külsejű szerzői képregényfüzetecskék közül toronymagasan emelkedik ki a nagy kiadói hátszéllel megtámogatott, 180 oldalas, eredeti graphic novel (de jó ezt a kifejezést egy magyar mű kapcsán leírni!), ami kiállításának profizmusában, minőségében, természetében valószínűleg csak a 2010-es Lencsilányhoz hasonlítható (még ha az keményfedeles is volt, ez pedig „csak” puha). És a legjobb benne az, hogy amikor olvasni kezdjük, nem okoz csalódást, pedig már szinte félünk kinyitni, nehogy az a „van egy ilyenünk is!” érzés illúzióként füstöljön el.
A Slusszkulcs Klán a hajdan jobb napokat látott, ütött-kopott, az út szálló porával teli Olajvárosban, a közelében fekvő hatalmas koponya-műhelyben, és környékükön játszódik. Hogy hol és mikor vagyunk, nem számít, az eklektikus karakternevek alapján mindenféle nemzetiségű emberek keverednek a lepusztult, sivatagos helyen, ahol egy szatyor gyümölcsért 12 Ft-ot és 20 fillért fizetnek. Alternatív múlt, alternatív jelen? Vagy egy lepusztult jövő, sokkal egy apokalipszis után?
Ezek a kérdések legfeljebb az első pár oldalon merülnek fel, aztán gyorsan elfelejtődnek, mert a fekete-fehér (pontosabban szürkeárnyalatos) Slusszkulcs Klán az a tipikus mű, amit sokkal kevésbé kell érteni, mint érezni – felesleges is kategóriákba tuszkolni, noha könnyű és csábító elhelyezni a kötetet az autófétises posztapokaliptikus filmek, a sorsösszefonódós, többszálas drámák és a fülledt neo-noirok enyhén szólva nem konvencionális metszéspontjában.
Hegedűs Márton hét évig dolgozott a képregényen, az autójukkal szó szerint eggyé váló sofőrök koncepciója „önéletrajzi ihletésű” – utazóügynökként anno olyan sok időt töltött a volán mögött, hogy úgy érezte, lassan összeolvad a kocsijával. A Slusszkulcs Klán Száguldó Prédikátora az autóemberek prófétája, nem törlőkendőt árul, hanem igét: a gép és a hús egyesülését az evolúció következő lépcsőfokaként kényszerítené az egész világra – ebbe az őrületébe keveredik bele többek közt egy féllábú, félkezű, félszemű benzinkutas, egy idős, fekete szaxofonos és egy fiatal, vagány autószerelő.
(Itt megmutatunk 7 oldalt a képregényből)
A sztoriszálak és a karakterek közti legfőbb ragasztóanyag a késsel vágható atmoszféra. Hegedűs egy egyoldalas, írott bevezetőben letudja a történeti hátteret, és a cselekmény egyszerre ráérős és tempós folyását már nem szakítja meg világmagyarázatokkal. Helyettük emlékezetbe égő életképek vannak sötét lokálokban zenélésről, kádban égő cigivel elalvásról, vagy egy rozoga tragaccsal száguldó vénemberről, aki megáll, hogy rockdalt énekelve vizeljen az út szélén – szinte hallani a gitárt és a dobokat, a képek szinte mozognak, élnek. A látványvilág végig lenyűgöző. Hegedűsnek kisujjában van a képregény, és ezen nem csak a karakterek, helyszínek és akciók ábrázolását kell érteni, hanem az oldalak felosztását, a panelek elhelyezését, az egész mű narratív és vizuális szerkezetét, hatásmechanizmusát is (egyedül a szövegbuborékok sorrendje zavaró néha). Az első fejezet lezárása a néma, filmszerűen pergő képkockákkal kész hangulatteremtési bravúr.
A Slusszkulcs Klán, bár egy konkrét történetet mesél el, és ráadásul igen jót, igen jó karakterekkel, ennél fontosabb, hogy olyan olajszagos, rock & rollos, kipufogógázos életérzést, szabadságot közvetít (a képregényben minden fontosabb szereplő abszolút a maga ura), az ahhoz hozzátartozó szexszel és erőszakkal, amitől minden férfi szíve megdobban, még akkor is ha – és ezt a saját példámon mondom – egyáltalán nem autóbolond. Az pedig csak természetes, és a maga természetességében csodálatos, hogy a különböző szálak egy tömegkarambolban futnak össze – hogyan máshogy?
Írás közben végig azon gondolkodtam, hogy lehetne a legtömörebben és legfrappánsabban összefoglalni Hegedűs Márton (kimondom: világszínvonalú) graphic noveljének lényegét, nos, valahogy így: a Slusszkulcs Klán egy kurvajó rockdal képregényben. Hadd szóljon!
